-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Gyereknap a Zichy-ligetben
Az igazi gyereknap május utolsó vasárnapján van, így a város gyermekei harmadik alkalommal vehetnek részt a városban gyereknapi programokon. Vasárnap délelőtt Gyermeknapi tízóraival várták a gyerkőcöket a Zichy-ligetbe egy fergeteges ünneplésre.
2004.05.29. 00:00 |
Az igazi gyereknap május utolsó vasárnapján van, így a város gyermekei harmadik alkalommal vehetnek részt a városban gyereknapi programokon. Vasárnap délelőtt Gyermeknapi tízóraival várták a gyerkőcöket a Zichy-ligetbe egy fergeteges ünneplésre.
09:15 A Székesfehérvári Helyőrségi Zenekar műsora
09:30 Zenés reggeli gyermektorna
10:00 Tízórai mindenkinek!
10:10 Maskara Társulat vidám produkciója
11:00 Ricsi bohóc zenés előadása
12:00 A rátóti csikótojás
12:40 Gyermeknapi ajándéksorsolás
13:00 Ládafia Bábszínház: Cirkusz
Az egész napos programon a gyerekek kipróbálhatják, milyen a rendőr vagy a tűzoltó élete, de aki nem akar ennyire komoly dolgokba belefolyni azok önfeledten, ugrálhatnak a légvárakban, vagy népdalokat tanulhatnak.