-
„Élünk, dolgozunk, s őrizzük a hagyományokat” - bemutató a Vörösmarty Színházban
Bemutatta a Vörösmarty Színház Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját a Kozák András Stúdióban. Az előadást Botos Bálint állította színpadra, aki rendezésében a szereplők zárt élethelyzetét helyezte fókuszba, amelyben egy haldokló jelenléte határozza meg a viszonyokat.
2026.04.26. -
Mindent József Attiláról
A Tarsoly Ifjúságért Egyesület és a Vörösmarty Mihály Könyvtár immár 35. alkalommal várta a középiskolás diákokat, hogy a költészet napjához kapcsolódva megmutathassák, mennyire ismerik József Attila életét és hatását a magyar költészetre.
2026.04.24. -
"Angyaltollat keresni mentem"
Nagy László, egykori kiváló író születésének 100. évfordulójára emlékeztek a tavalyi évben a Csoóri Sándor Társaságnál. Az ő kezdeményezésükre rendeztek filmvetítést a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.24. -
Schumann Salon
A horvát-magyar kapcsolat ápolása volt a célja annak a Schumann Salon elnevezésű irodalmi estnek, amelyet a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban szerveztek meg. A program során a zenei produkciók mellett verseket és prózákat is hallhatott a közönség.
2026.04.24.
Gáspár Szilvi - lüktető dallamok szikrázó mosollyal
Gáspár Szilvi mindig vidám természete, cinkos tekintete és mosolya könnyen magával ragad mindenkit. A fehérvári születésű jazz énekesnő nemrégiben ért haza egy fél éves turnéról. Azóta Budapesten fellépést fellépésre halmoz, és hamarosan Székesfehérváron is újra koncertezik majd a Gáspár Szilvi Jazz Trió. Minderről és az elmúlt időszakról kérdeztük a fiatal művészt.
2014.02.03. 14:40 |
Gáspár Szilvi mindig vidám természete, cinkos tekintete és mosolya könnyen magával ragad mindenkit. A fehérvári születésű jazz énekesnő nemrégiben ért haza egy fél éves turnéról. Azóta Budapesten fellépést fellépésre halmoz, és hamarosan Székesfehérváron is újra koncertezik majd a Gáspár Szilvi Jazz Trió. Minderről és az elmúlt időszakról kérdeztük a fiatal művészt.

Ha jól tudom, egy külföldi fellépéssorozaton vagy túl, pontosan hol jártál?
Valóban fél évig a Duna melletti országokat jártam végig. Fantasztikus élmény volt, és rengeteget énekeltem. Jártam Bulgáriában, Romániában, Szerbiában, Szlovákiában, Ausztriában és Németországban is. Hat hónapon keresztül tartott az utazás, és novemberben jöttem haza.
Régóta játszotok már együtt a csapattal?
A Gáspár Szilvi Jazz Trió hat éve alakult. 2009-ben végeztünk a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékén, amit ugyanezen év májusában koronáztunk meg a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében adott sikeres diplomakoncertünkkel. Zenekarunk hangzásvilága a latin zene, pop és jazz stíluselemeiből építkezik. Így kölcsönzött egyedi ízt, hangulatot dalainknak.
Mindig erre a pályára készültél?
Zeneszerető családban nőttem fel. Nagymamám, anyukám és apukám is szerette a zenét. Gyakran hallgattunk bakelit lemezeket, nemcsak jazzt, hanem mindenfélét. Arra emlékszem, hogy négyéves koromban kaptam meg életem első operabérletét. A dallamok lassan mondhatni a részemmé váltak, és teljesen magukkal ragadtak. Így nem kérdéses, hogy már kislányként határozott elképzelésem volt: énekesnő leszek. Gyakran tipegtem magas sarkú cipőben, pörgős szoknyában a tükör előtt, és énekeltem. Aztán elkezdtem tanulni, majd jöttek a különböző versenyek, tehetségkutatók, ahol egyszer a zsűri azt mondta, nagyon jazz-es a hangom. Így jött az életembe a jazz, ami azóta sem enged el.