-
„Élünk, dolgozunk, s őrizzük a hagyományokat” - bemutató a Vörösmarty Színházban
Bemutatta a Vörösmarty Színház Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját a Kozák András Stúdióban. Az előadást Botos Bálint állította színpadra, aki rendezésében a szereplők zárt élethelyzetét helyezte fókuszba, amelyben egy haldokló jelenléte határozza meg a viszonyokat.
2026.04.26. -
Mindent József Attiláról
A Tarsoly Ifjúságért Egyesület és a Vörösmarty Mihály Könyvtár immár 35. alkalommal várta a középiskolás diákokat, hogy a költészet napjához kapcsolódva megmutathassák, mennyire ismerik József Attila életét és hatását a magyar költészetre.
2026.04.24. -
"Angyaltollat keresni mentem"
Nagy László, egykori kiváló író születésének 100. évfordulójára emlékeztek a tavalyi évben a Csoóri Sándor Társaságnál. Az ő kezdeményezésükre rendeztek filmvetítést a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.24. -
Schumann Salon
A horvát-magyar kapcsolat ápolása volt a célja annak a Schumann Salon elnevezésű irodalmi estnek, amelyet a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban szerveztek meg. A program során a zenei produkciók mellett verseket és prózákat is hallhatott a közönség.
2026.04.24.
Folytatódik az Útkereső Filmklub a Szent István Művelődési Házban
Január 13-án 17.30 órakor az Útkereső Filmklub keretében vetítik az Éjszakai nap című filmet a Szent István Művelődési Házban. Lev Tolsztoj híres regényéből készült ez a gyönyörű és megrázó film, a keresztény alkotások gyöngyszeme. A szinkronizált, olasz-francia-német filmdráma főszereplői Julian Sands, Charlotte Gainsbourg, Massimo Bonetti, rendezője Paolo Taviani és Vittorio Taviani.
2014.01.13. 09:39 |
Január 13-án 17.30 órakor az Útkereső Filmklub keretében vetítik az Éjszakai nap című filmet a Szent István Művelődési Házban. Lev Tolsztoj híres regényéből készült ez a gyönyörű és megrázó film, a keresztény alkotások gyöngyszeme.

A szinkronizált, olasz-francia-német filmdráma főszereplői Julian Sands, Charlotte Gainsbourg, Massimo Bonetti, rendezője Paolo Taviani és Vittorio Taviani. A történt szerint a nápolyi udvarban élő fiatal és ambiciózus báró, Sergio Giuramondo fényes jövő s boldog házasság előtt áll. Ám ő kizárólag a tökéletest, az abszolútat, az istenit keresi mindenütt, a lelkében és a világban is. Amikor megtudja, hogy leendő hitvese a király, III. Károly korábbi szeretője, összetört szívvel lemond a földi boldogságról, s az e világi hívságokat odahagyva szerzetes, majd remete lesz.