Folytatódik az irodalmi képtársorozat az Új Magyar Képtárban

 

 

Hegedűs Ágota: „Hatvanhatos tűzló vagyok, duplán, mert nyilas is. Az ilyenek forgatják a világot, most, utolsó élő generációként. 2026-ban, hatvan leszek, figyelek majd a születőkre. Egyébként is figyelek, mert figyelmes is vagyok. Sok fiatal van a fénykörömben, mindig is így volt, most pedig munkámból fakadóan is, marketinget oktatok, szeretnek, tudom, felhívnak, írnak, jönnek. Tanító is vagyok. Csapatépítő tréningen kiderült, hogy nem vagyok csapatjátékos, megkérdőjeleztem a tesztet, tizenkét évig röplabdáztam, (csapatban) ott nincs egyénieskedés, és ráadásul feladó voltam. Na feladó, az nem vagyok. Utána táncolni kezdtem, nyolc év a színpadon, legalább nem izzadok, ha ki kell menni, mondani, szólni. A szóló, az megint én vagyok. Ha szövegelek, nem rólam szólnak, és nem rólad. Kis szilánkok csak a jégtömbből, aztán összeolvadnak a vízzel. Összetartanak, egy újabb, nagy egésszé. A koherens személy, na ez vagyok.”

 

 Magyari Andrea: „Majdnem tíz évvel ezelőtt, pályakezdő koromban, amikor sok önéletrajzot kellett írnom, egyszer megírtam az egyik CV őszinte változatát, mert úgy éreztem, magam se tudom már, ki is vagyok, hát jó lesz, ha leírom, és időnként előveszem, nehogy én is azt gondoljam, hogy tényleg olyan fényes volt az ifjúságom, mint ahogy az a hivatalos önéletrajzokból látszik. Az még stimmelt, hogy 1973-ban születtem, és az iskolák nevét sem kellett megváltoztatnom, az őszinte önéletrajz azonban feltárta a jól kinéző teljesítmények mögött meghúzódó motivációkat. Az úgynevezett valóságot. Leírtam benne, hogy valójában miért jelentkeztem a debreceni egyetem magyar-angol szakára, hogyan könyörgött az anyukám, hogy ne hagyjam abba a második éven, hátha még jobbra fordulnak a dolgok, mit csináltam az utóvizsgák előestéjén, és hogyan sikerült szert tennem mindezek ellenére a tanári diplomára. Továbbá, hogy mi ösztökélt valójában arra, hogy megpályázzam a jól kinéző külföldi ösztöndíjat, amit elnyertem, mi is történt tulajdonképpen a német nyelvvizsgám napján, és mi késztetett igazság szerint arra, hogy a szóban forgó munkahelyet válasszam. Majd felsoroltam az engem állandóan kínzó testi és lelki bajokat, hogy előre felkészítsem munkaadóimat arra, mivel számolhatnak, ha felvesznek, és azt hiszem, azt is közöltem, hogy teljesen motiválatlan vagyok, mert a hajfestésen meg az olvasáson kívül más nemigen érdekel, márpedig a nevezett munkahelyeknek egyikhez se volt köze. Ezek után az egyik munkahelyre véletlenül az őszinte önéletrajzot küldtem el.”

 

Vécsei Rita Andrea: „Nagykőrösön születtem 1968-ban. Minden Arany János volt körülöttem, iskola, művház, könyvtár, múzeum. Utáltam Arany Jánost, később már nem. Az egyetem Szeged, mert a nagyapám, az apám — vittem a férfiági hagyományt. József Attila, azzal nem volt baj, csak a karral, de bennragadtam. Lettem bíró, büntető, elment vele pár év megfelelni, kiválóan. Tudok elítélni rablásban, sejtem, mennyire volt erőszakos, amikor közösült, tudom, hány óra alatt bomlik le milyen alkohol, ha éppen hurkát vacsorázik, kiszámolni, merről jött és a sebességét, amikor nincs féknyom, de ott a cipő, amott a sapka és a fényszóró darabja, még azt is, a légtérben miként lehet veszélyesen megközelíteni egymást. Fontos dolgok. Inkább írok, verset, prózát, cikket.”