-
„Élünk, dolgozunk, s őrizzük a hagyományokat” - bemutató a Vörösmarty Színházban
Bemutatta a Vörösmarty Színház Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját a Kozák András Stúdióban. Az előadást Botos Bálint állította színpadra, aki rendezésében a szereplők zárt élethelyzetét helyezte fókuszba, amelyben egy haldokló jelenléte határozza meg a viszonyokat.
2026.04.26. -
Mindent József Attiláról
A Tarsoly Ifjúságért Egyesület és a Vörösmarty Mihály Könyvtár immár 35. alkalommal várta a középiskolás diákokat, hogy a költészet napjához kapcsolódva megmutathassák, mennyire ismerik József Attila életét és hatását a magyar költészetre.
2026.04.24. -
"Angyaltollat keresni mentem"
Nagy László, egykori kiváló író születésének 100. évfordulójára emlékeztek a tavalyi évben a Csoóri Sándor Társaságnál. Az ő kezdeményezésükre rendeztek filmvetítést a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.24. -
Schumann Salon
A horvát-magyar kapcsolat ápolása volt a célja annak a Schumann Salon elnevezésű irodalmi estnek, amelyet a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban szerveztek meg. A program során a zenei produkciók mellett verseket és prózákat is hallhatott a közönség.
2026.04.24.
Folytatódik a Kritikus Kedd a Vörösmarty Színházban
Január 14-én, kedden tartják a színház legújabb bemutatójának, a Horváth Csaba rendezte Pillangó Kritikus Keddjét. Előadás után, 22 óra körül a színház kávézójában ismét alkotók, színikritikusok és nézők beszélgetnek a produkcióról, amelyben a tánc, a mozgás, a gesztus azonos értékű a verbális szöveggel.
2014.01.14. 08:25 |
Január 14-én, kedden tartják a színház legújabb bemutatójának, a Horváth Csaba rendezte Pillangó Kritikus Keddjét. Előadás után, 22 óra körül a színház kávézójában ismét alkotók, színikritikusok és nézők beszélgetnek a produkcióról, ezúttal Proics Lilla vezetésével.

Móricz Zsigmond Pillangója megérkezett a Vörösmarty Színházba. Horváth Csaba rendező-koreográfus a regényből készült adaptációt viszi színre. A január 14-i előadás után a színház kávézójában ismét színikritikusok körében beszélgethetnek a produkció alkotóival, megoszthatják velük véleményüket, meghallgathatják elismert szakemberek értékelését. A beszélgetést ezúttal Proics Lilla vezeti.

„Az előadásban a tánc, a mozgás, a gesztus azonos értékű lesz a verbális szöveggel, miközben megszólal benne a lírai motívum, a szerelem. Két fiatal történetét meséljük el, akik egymásba szeretnek, de a környezetük minden akadályt eléjük gördít. Mindketten szegény sorból valók, és mindkét család azonos erővel próbálja megakadályozni szerelmük kibontakozását. A fiút egy gazdagabb lánnyal házasítanák össze, a lányt pedig egy jómódú, polgári miliőből származó férfihoz adnák” – mondja a rendező, Horváth Csaba.