-
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Mondjad, Atikám!
Korlátozott számban lehet még jegyet váltani Vecsei H. Miklós és Balla Gergely József Attila-estjére. A székesfehérvári közönség május 4-én, hétfőn 19 órakor nézhezi meg a Mondjad, Atikám! előadást a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.29. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Figaro Házassága - vasárnap pótolják az elmaradt premiert
Augusztus 11-én pénteken tartották volna Mozart Figaro Házassága című vigoperájának premierjét, az előadást azonban elmosta az eső. Az előadás pótlására vasárnap, augusztus 13.-án 21 órakor kerül sor a Vörösmarty Színházban. A darabot Réczei Tamás rendezi, a vigopera karmestere a Liszt -díjas Drahos Béla. A képre kattintva tekintse meg képgalériánkat a darab főpróbájáról! (fotók: Wágner Csapó József)
Augusztus 11-én tartották volna Mozart Figaro Házassága című vigoperájának premierjét, az előadást azonban elmosta az eső. Az előadás pótlására vasárnap, augusztus 13.-án 21 órakor kerül sor a Vörösmarty Színházban. A darabot Réczei Tamás rendezi, a vigopera karmestere a Liszt -díjas Drahos Béla. Az előadásban közreműködik az Alba Regia Vegyeskar és az Alba Regia Szimfonikus Zenekar is. Tekintse meg képgalériánkat a darab főpróbájáról!