-
„Élünk, dolgozunk, s őrizzük a hagyományokat” - bemutató a Vörösmarty Színházban
Bemutatta a Vörösmarty Színház Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját a Kozák András Stúdióban. Az előadást Botos Bálint állította színpadra, aki rendezésében a szereplők zárt élethelyzetét helyezte fókuszba, amelyben egy haldokló jelenléte határozza meg a viszonyokat.
2026.04.26. -
Mindent József Attiláról
A Tarsoly Ifjúságért Egyesület és a Vörösmarty Mihály Könyvtár immár 35. alkalommal várta a középiskolás diákokat, hogy a költészet napjához kapcsolódva megmutathassák, mennyire ismerik József Attila életét és hatását a magyar költészetre.
2026.04.24. -
"Angyaltollat keresni mentem"
Nagy László, egykori kiváló író születésének 100. évfordulójára emlékeztek a tavalyi évben a Csoóri Sándor Társaságnál. Az ő kezdeményezésükre rendeztek filmvetítést a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.24. -
Schumann Salon
A horvát-magyar kapcsolat ápolása volt a célja annak a Schumann Salon elnevezésű irodalmi estnek, amelyet a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban szerveztek meg. A program során a zenei produkciók mellett verseket és prózákat is hallhatott a közönség.
2026.04.24.
Fény utca - Szent István élete 1200 négyzetméteren a Fő utca házfalain
A Koronázási Ünnepi Játékok mindkét napján sötétedés után István király életútját bemutató fény produkció látható a Fő utca házainak homlokzatán. Mintegy négyszáz méter hosszú, több méter magas fényjáték „történelmi képregényként” mutatja be Szent István életének eseményeit. A Képes Krónika, az Anjou Krónika és a Vásári Kódex festett, Magyarósi Éva grafikus által életre keltett képeit vasárnap este is megtekinthetik az érdeklődők.
2013.08.18. 09:05 |

KÉPGALÉRIA
KÉPGALÉRIA
A rendkívül impozáns illusztrációk alapján készülő animációs történet a Képes Krónika, a Magyar Anjou legenda és Vásári Miklós érsek kódexének képanyagát feldolgozva, monumentális méretekben, 1200 négyzetméteren mutatja be az államalapító Szent István király életének epizódjait.