Fennállásának tizenöt éves évfordulóját ünnepli a Székesfehérvári Művészek Társasága

A Székesfehérvári Művészek Társasága 1992-ben – a városi művészegyesületek sorában az elsők között – alakult, így idén ünnepli fennállásának 15-ik évfordulóját. Ebből az alkalomból Jubileumi Nyári Tárlat nyílik a Pelikán Galériában, ahol a társaság tagjai az utóbbi három évben készített legjobb alkotásaikat mutatják be. A tárlat június elsején, pénteken 18 órakor nyílik és Szele István Székesfehérvár Megyei Jogú Város - Közművelődési Irodájának vezetője nyitja meg.
2007.05.24. 08:36 |
A Székesfehérvári Művészek Társasága 1992-ben – a városi művészegyesületek sorában az elsők között – alakult, így idén ünnepli fennállásának 15-ik évfordulóját. Ebből az alkalomból Jubileumi Nyári Tárlat nyílik a Pelikán Galériában, ahol a társaság tagjai az utóbbi három évben készített legjobb alkotásaikat mutatják be. A tárlat 2007. június elsején, pénteken 18 órakor nyílik és Szele István Székesfehérvár Megyei Jogú Város - Közművelődési Irodájának vezetője nyitja meg. Fuvolán közreműködik Kiss Dorottya. A megnyitón már kapható lesz az egyesület 2007-es katalógusa, mely áttekintést ad a művészek eddigi tevékenységéről, és a Pelikán Galéria kiállításairól. A kiállítás 2007. július 6-áig tekinthető meg keddtől – péntekig: 10 –18 óráig, szombaton: 10 – 14 óráig

A társaságról…

A Székesfehérvári Művészek Társasága képző- és iparművészek önkéntes társulása egyesületi formában. Az 1992-ben alakult szervezet célja a Székesfehérváron, vagy annak környékén élő, munkájukkal a városhoz kapcsolódó hivatásos művészek összefogása. Az egyesületnek 32 tagja van, akik közül 31 alkotóművész, egy pedig művészettörténész - jelentős részük a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének is tagja. A társaság 1998-ban csatlakozott a Magyar Képzőművészeti és Iparművészeti Társaságok Szövetségéhez.

Az egyesület tagjai alkotó jelenlétükkel hozzájárulnak a város kulturális és művészeti életének alakításához.
A társaság megtervezi a Pelikán Galéria kiállítási programját, közös műtermet tart fenn, segíti az egyéni alkotómunkát, és véleményt formál a képzőművészetet érintő kérdésekben.

Örömteli dolog, hogy a társaságból többen is tanítanak a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolában, és a Hang-Szín-Tér Művészeti Iskolában. Többen vezetnek szakköröket, középiskolai és főiskolai előkészítő tanfolyamokat, így biztosítva van a „utánpótlás”.
Az, hogy a művésztanárok milyen magas szakmai színvonalon oktatnak, bizonyítja, hogy tanítványaik közül sokan szereztek diplomát, s jelenleg is több hallgató folytatja tanulmányait a művészeti egyetemeken. A frissen végzetteknek kiállítási lehetőséget biztosít a Pelikán Galéria.

Fontos célkitűzés a kapcsolattartás hazai és nemzetközi művészeti társaságokkal, amely elsősorban cserekiállítások és művésztelepi részvétel formájában történik.

Az együttműködések révén a Székesfehérvári Művészek Társasága is rendszeresen bemutatkozási lehetőséget kap Magyarországon és külföldön egyaránt.

Az egyesület különféle egyéni és közös kiadványokat, mappákat, katalógusokat, reprodukciókat és a várost ábrázoló képeslapsorozatokat jelentet meg. 2006-óta működteti saját honlapját, a www.fehervarart.hu címen.

A művészek társasága igyekszik pályázatokkal, ösztöndíjakkal és ötletekkel élénkíteni a város kulturális életét. Az 1999-ben indított Kortárs Művészeti Fesztiválnak rendszeres résztvevője. A társaság egyéni és tematikus kiállításokkal, koncertekkel, perfomance-okkal és meghívott alkotótársak munkáinak bemutatásával szerepel.

A társaság aktív résztvevője a Móri Művészeti Szabadiskolában működő művésztelepnek és az Agárdi Nemzetközi Művésztelepnek. Tagjai természetesen sok művésztelepre kapnak meghívást.

A működés pénzügyi feltételeinek alapját Székesfehérvár Megyei Jogú Várossal kötött közművelődési megállapodás és céltámogatás biztosítja. Ezen felül céljai megvalósítást pályázatok útján elnyert támogatások segítik, melyeknek jelentős részét a Nemzeti Civil Alapprogram, a Nemzeti Kulturális Alap, a „Hungart” Egyesület, valamint a város Kulturális Bizottsága nyújtja. Ezen kívül támogatást kapott a Magyar Alkotóművészek Közalapítványától, különféle multinacionális cégektől, bankoktól és helyi vállalkozóktól.

Az egyesület munkáját 5 tagú választott elnökség irányítja. A társaság megalakulása óta Ujházi Péter az elnök, munkáját ügyvezető segíti, aki a közgyűlés és a vezetőség döntései alapján jár el. Az ügyvezető egyúttal a Városi Képtár – Deák Gyűjtemény munkatársa is. Ezt a munkát 1997-től hat éven át Kiss Dorottya látta el, 2004-től Tunyogi Gábor végzi.

A Székesfehérvári Művészek Társasága minden lehetséges alkalmat megragad, hogy a városkép alakításában és a művészeti életben részt vegyen. Törekszik a kulturális intézményekkel, szervezetekkel, az egyéb művészeti ágak képviselőivel és a régióban élő művészekkel való együttműködésre.

A társaság jelenlegi tagjai

Acsa Szücs Imre
Bauer István
Bukovácz Lajos
Büki Zsuzsanna
Ecsedi Mária
Háden László
Haraszti Zsolt
Hegedűs 2 László
Horváth János
Jónás Attila
Kis Róka Csaba
Kling László
Korompai Péter
Kovács Árpád
Miklós János
Nagy Benedek
Nagy Edit
Németh László
Paczona Márta
Péter Ágnes
Pinke Miklós
Pintér Balázs
Revák István
Sándorfalvi Sándor
Szarka Tamás
Szegedi Csaba
Szentes Ottokár
Szűcs Erzsébet
Szűts Angéla
Tóth Adrien
Ujházi Péter
Végvári Beatrix
   
Örökös tagok:

Ballagó Imre
Bodor Aladár
Lendvai Antal
M. Tóth István

Tiszteletbeli tagok

Áron Nagy Lajos
Francsics József

A társaság tagjai voltak

Bodó Nagy Sándor
Filep Sándor
Magulya Zsuzsa
Szegedi Zoltán
Székely János Jenő
Váncsa Ildikó
Zsigmond Aranka