-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Felolvasóestet tart a Vörösmarty Társaság a magyar széppróza napja alkalmából
A magyar széppróza napját minden év február 18-án, a nagy magyar mesemondó, Jókai Mór születésnapján ünnepeljük. A Magyar Írószövetség kezdeményezésére 2018 óta megtartott ünnepnap célja a magyar prózairodalom népszerűsítése, különféle könyvbemutatók, író-olvasó találkozók és felolvasóestek révén, a Kárpát-medence egész területén.
A magyar széppróza napja alkalmából – a programütközések elkerülése végett – a Vörösmarty Társaság tagjai február 17-én, kedden 17 órától felolvasóestet tartanak a Társaság klubházában (Kossuth utca 14.).
Az irodalmi esten a Vörösmarty Társaság alelnökei, P. Maklári Éva és Váczi Márk moderálása mellett Bartal Klári, Gál Csaba, Kaszás István, Kürthy Réka, László István Jánoska, László Zsolt, P. Maklári Éva, Prax Levente, Silye Sándor és Zilahy L. Ágnes kisprózáiból hallhatnak részleteket az irodalmat kedvelők.
A Vörösmarty Társaság további programokkal is készül februárban: 21-én, szombaton 17 órakor a Vár folyóirat Nagy László-számának bemutatójára, 27-én, pénteken 18 órakor pedig Péntek Imre, Gál Csaba és Gellén-Miklós Gábor irodalmi beszélgetésére várják majd az érdeklődőket. A szervezők mindenkit szeretettel hívnak az irodalmi estekre.