-
Újjászületett a Csoóri-ház
Széleskörű összefogásnak köszönhetően menekült meg a pusztulástól Csoóri Sándor költő zámolyi szülőháza. A teljesen felújított épületben kialakított közösségi tér és múzeum március közepi megnyitása óta szerdától szombatig 10 és 17 óra között várja a látogatókat.
2026.04.28. -
Táncünnepre várják a fehérváriakat
A székesfehérvári tánciskolák tagjait és persze minden táncszeretőt várnak egy vidám felvonulásra április 29-én, szerdán délután az Országalmához. Az 5. Fehérvári Tánc Ünnepén átadják az „Év Tánciskolája 2026” kitüntető címet is.
2026.04.28. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.28. -
Mozdulatlan legendák
Különleges műsorral készült az Alba Regia Táncegyüttes tánc világnapjára. A Mozdulatlan legendák című előadás Székesfehérvár történetét mutatta be hat korszakon és hat híres köztéri szobron keresztül.
2026.04.27.
Felhívás érdekes épületek megnyitására és sétaútvonalak szervezésére
A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal várja azoknak az építészeknek a jelentkezését, akik a Kulturális Örökség Napjai keretében (2011. szeptember 17-18. szombat-vasárnap) az érdeklődő nagyközönségnek betekintést nyújtanának, és ismertetéssel szolgálnának a saját maguk által tervezett épületről. A program célja, hogy a nagyközönség figyelmét ráirányítsák az ország szellemi örökségére, az épületek értékeire.
2011.06.15. 10:24 |
A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal várja azoknak az építészeknek a jelentkezését, akik a Kulturális Örökség Napjai keretében (2011. szeptember 17-18. szombat-vasárnap) az érdeklődő nagyközönségnek betekintést nyújtanának, és ismertetéssel szolgálnának a saját maguk által tervezett épületről.
A program célja, hogy a nagyközönség figyelmét ráirányítsák az ország szellemi örökségére, az épületek értékeire, azokéra is, amelyek máskor részlegesen, időlegesen, illetve csak a társadalom egyes rétegei által látogathatók, esetleg folyamatosan zárva vannak. A hagyományosan szeptember harmadik hétvégéjén megrendezett esemény során országszerte sok száz ilyen épület és helyszín kapuja nyílik meg a látogatók előtt.
Mindenki számára fontos, hogy megismerje szűkebb és tágabb környezete épített és szellemi örökségét, mert ez ösztönöz arra, hogy azokat fenntartsuk és megőrizzük. Ez egyben erősíti a lakóhelyhez, az országhoz való kötődést és az azonosságtudatot is.
A Kulturális Örökség Napjai ez évi időpontja:
2011. szeptember 17-18. szombat-vasárnap
A megnyitandó épületeknek, helyszíneknek nem kell feltétlenül védett (mű)emlékeknek lenniük, korukra, funkciójukra nézve sincs semmilyen követelmény, de természetesen nagyobb számú érdeklődőt vonzanak akkor, ha sajátos esztétikai vagy jelentős történeti értékük van.
