-
Áldozócsütörtöki szentségimádás
Május 14-én, a régi „Áldozócsütörtök” napján 17 és 19 óra között a Székesfehérvári Egyházmegye minden templomában szentségimádást tartanak az egyházmegye lelki megújulásáért, papi és szerzetesi hivatásokért, a családokért és a világ békéjéért.
2026.04.27. -
„Élünk, dolgozunk, s őrizzük a hagyományokat” - bemutató a Vörösmarty Színházban
Bemutatta a Vörösmarty Színház Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját a Kozák András Stúdióban. Az előadást Botos Bálint állította színpadra, aki rendezésében a szereplők zárt élethelyzetét helyezte fókuszba, amelyben egy haldokló jelenléte határozza meg a viszonyokat.
2026.04.26. -
"Angyaltollat keresni mentem"
Nagy László, egykori kiváló író születésének 100. évfordulójára emlékeztek a tavalyi évben a Csoóri Sándor Társaságnál. Az ő kezdeményezésükre rendeztek filmvetítést a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.24. -
Schumann Salon
A horvát-magyar kapcsolat ápolása volt a célja annak a Schumann Salon elnevezésű irodalmi estnek, amelyet a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban szerveztek meg. A program során a zenei produkciók mellett verseket és prózákat is hallhatott a közönség.
2026.04.24.
Fehérváron lép fel a Magyar Jazz Quartet Népdalszínháza
Július 20-án este fél kilenckor az Öreghegyi közösségi Ház színpadán hallhatják az érdeklődők a magyar jazz legnagyobb sztárjait. Szakcsi Lakatos Béla és Vasvári Pál a 26 éve működő Magyar Jazz Quartet zeneszerzői új koncert programot írtak az együttes részére. Ez kizárólag régi magyar népdalok feldolgozásait tartalmazza.
2013.07.17. 08:48 |
Július 20-án este fél kilenckor az Öreghegyi közösségi Ház színpadán hallhatják az érdeklődők a magyar jazz legnagyobb sztárjait. Szakcsi Lakatos Béla és Vasvári Pál a 26 éve működő Magyar Jazz Quartet zeneszerzői új koncert programot írtak az együttes részére. Ez kizárólag régi magyar népdalok feldolgozásait tartalmazza.

A project érdekessége, hogy az M.J.Q. történetében először énekesnővel dolgozik, a rendkívüli tehetségű, fiatal Ránki Borbálával, ki hitelesen tolmácsolja a dalokat. A kortárs zenei hangzást segíti Mogyoró Kornél ütőhangszereken, Vasvári Márton elektronikus hangszereken és effektekkel! A koncerten részletek hangoznak el, színházi dramaturgia szerint magyar költök műveiből, felvételről, főleg Latinovics Zoltán előadásában.