-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Fehérváriak az Itthoni Dal Fesztiválon - szavazz a Passz szerzeményére!
Idén először Zalaegerszegen meghirdették az Itthoni Dal Fesztivált. A szervezők azt várták a művészektől, hogy öntsék dalba, mit jelent nekik a városuk, szűkebb környezetük. A pályázatra Székesfehérvárról is érkezett egy szerzemény. A Passz együttes Városnézés című dalát a rendezvény honlapján (www.itthonidal.hu) keresztül bárki meghallgathatja, sőt szavazatát is leadhatja rá!
Idén először Zalaegerszegen meghirdették az Itthoni Dal Fesztivált. A szervezők azt várták a művészektől, hogy öntsék dalba, mit jelent nekik a városuk, szűkebb környezetük.
A szakmai zsűri döntése és a hallgatóság szavazatai alapján a legjobb dalok szerzői meghívást kapnak Zalaegerszegre, hogy 2007. augusztus 24-én és 25-én az Itthoni Dal Fesztivál keretében mutassák be műveiket.
A pályázatra Székesfehérvárról is érkezett egy szerzemény. A Passz együttes Városnézés című dalát a rendezvény honlapján (www.itthonidal.hu) keresztül bárki meghallgathatja, sőt szavazatát is leadhatja rá!