-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Fehérvári Ráadás az agárdi Napsugár strandon
Székesfehérvár Önkormányzata nemrégiben megállapodást kötött a Napsugár és Park strand vezetésével, hogy a Székesfehérváriak 50% kedvezménnyel strandolhassanak. A Napsugár Strandon vasárnap rendezik a Fehérvári Ráadást, ahol családi sportvetélkedővel, koncertekkel és tombolával várják a városlakókat. Az időjárás minden bizonnyal kegyes lesz a programhoz, hiszen kánikulai meleget jósolnak 30 fokos hőmérséklettel a meteorológusok az egész hétvégére.
2005.06.18. 01:39 |
Székesfehérvár Önkormányzata nemrégiben megállapodást kötött a Napsugár és Park strand vezetésével, hogy a Székesfehérváriak 50% kedvezménnyel strandolhassanak. A Napsugár Strandon vasárnap rendezik a Fehérvári Ráadást, ahol családi sportvetélkedővel, koncertekkel és tombolával várják a városlakókat.
Az időjárás minden bizonnyal kegyes lesz a programhoz, hiszen kánikulai meleget jósolnak 30 fokos hőmérséklettel a meteorológusok az egész hétvégére.
