-
Díjátadó az évadzárón
Társulati üléssel zárta idei évadát a Vörösmarty Színház. A hagyományokhoz hűen ennek keretében adták át „Az évad színésze”, „Az évad színésznője”, „Az évad nem művész állományú dolgozója” elismeréseket, valamint a Vörösmarty Gyűrűt-díjat is. Az idei évben Sarádi Zsolt, Ladányi Júlia és Németh Mariann „Mary” vehette át a társulat által adományozott díjakat.
2026.06.13. -
Deák Dénes pályázat
A székesfehérvári Deák Dénes Alapítvány kuratóriuma idén is meghirdette ösztöndíjpályázatát művészettörténészek, várostörténészek, néprajzkutatók, illetve e tudományterületek doktori iskoláinak hallgatói számára. A pályázatokat június 16-ig várják és augusztus 1-jéig bírálják el.
2026.06.13. -
Szimfonikus évadzáró
Elbúcsúzott a 2025-26-os évadtól az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Az évadzáró találkozónak a fehérvárcsurgói Károlyi kastély adott otthont.
2026.06.12. -
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd címmel beszélgetéssorozat kezdődött a Szent István Király Múzeumban. Az első alkalommal a II. Szent János Pál pápa életéről szóló kiállítás apropójából találkozhattak az est vendégei.
2026.06.12.
Fehérvári programok a Népi Kézműves Alkotóházak Országos Hétvégéjén
A Népi Kézműves Alkotóházak Országos Egyesülete és a Népművészeti Egyesületek Szövetsége ismét megszervezi nyitott hétvégéjét az országban működő népi kézműves alkotóházak, nyitott műhelyek és műhelygalériák számára. A cél, hogy megmutassák, milyen értékek hordozói azok a létesítmények, amelyek a tradicionális népi kézművesség továbbörökítő helyei, az ott dolgozó mesterek, alkotó közösségek pedig a megörökölt tudás képviselői és megújítói.
Az Európai Művészet és Kézművesség Napjaihoz is kapcsolódó program 2018-as mottója: A holnap örökségének átadása.
Az országos rendezvény keretében a Fehérvári Kézművesek Egyesülete szeretettel várja az érdeklődőket április 7-én, szombaton 10-16 óra között a Rác utca 27. szám alatti Kézművesek Házában. Az egyesület tagjai interaktív mesterség-bemutatókat tartanak, lesz többek között vászonszövés, gyapjúszövés, varrás, hímzés, fafaragás, gyöngyfűzés, csipkeverés, fonás, bőrművesség és csuhémunka. Bárki, aki betér az alkotóházba, megismerkedhet a munkafolyamatokkal és technikákkal.
A Rác utca 20. szám alatti Mesterségek Háza szintén kapcsolódik az országos programokhoz. Itt a Művészetek Háza szakkörvezetői, a M-ART Egyesület és a Fejér Megyei Népművészeti Egyesület tagjai tartanak foglalkozásokat. 10-től 13 óráig Tolvaj Csaba kosárfonó mester vezet műhelyfoglalkozást, míg 13-17 óra között Hegedűs István fafaragó várja a mestersége iránt érdeklődőket. A belépés mindkét alkotóházba ingyenes.