-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Fehérvári csipke és bútorfestő alkotó hetek a Felsővárosi Közösségi Házban
A tradicionális verőfával készült úrvölgyi csipke az idei Fehérvári Csipkehét témája.
Az e héten zajló kézműves táborban Kárpáti Veronika csipkeverő tanítja a résztvevőket a Felsővárosi Közösségi Házban. Július 20-tól rendezik meg a Fehérvári Bútorfestő szaktábort. A hétfőtől péntekig, 9-16 óráig tartó alkotói hét során Cz. Budai Katalin bútorfestő népi iparművész vezetésével sárközi motívumok feldolgozását ismerhetik meg a résztvevők.
A program az EFOP-1.12.1-17-2017-00022 azonosító számon nyilvántartott „Hálózatépítés az élő néphagyományért - közösségfejlesztés és tudásbővítés megvalósítása a civil társadalom bevonásával a határon átnyúló kulturális kapcsolatok erősítésén keresztül” című projektjének megvalósítása érdekében című pályázat keretében valósul meg.