Fehérvár Hangja - elődöntő az Alba Plazában

Szombaton az Alba Plazában lépett színpadra a Fehérvár Hangja huszonnégy elődöntőse, akik már lázasan készültek az újabb megmérettetésre. A fiatal énekesek ezúttal már zenei kísérettel adták elő dalaikat a zsűrinek és a közönségnek. A versenyzőknek nem kellett ragaszkodniuk a jelentkezési lapon megadott három dalhoz: az elődöntőre újabb dalokat választhattak. Hogy melyik 12 énekes vehet részt a decemberi döntőn, hétfőn jelentik be.
2015.11.14. 18:54 |

KÉPGALÉRIA az elődöntőről

Az elődöntőn többek között James Brown, Ray Charles, Whitney Houston, Jennifer Hudson, Etta James, Rihanna, Alanis Morissette és a Queen nagy slágerei csendültek fel, a hazai színeket pedig két dal, Tóth Gabi Jöjj még! című száma és a Padlás musical legnépszerűbb dala, a Fényév távolság képviselte.

„Harmadik alkalommal lehetünk itt az Alba Plazában, ahol az a nehéz feladata lesz a zsűrinek, hogy kiválassza azt a 12 fiatalt, aki megmérettetheti magát a döntőben, ahol kiderül majd ki lesz 2015-ben Fehérvár Hangja. 2011-ben, amikor megálmodtuk és elindítottuk ezt a rendezvénysorozatot, az volt a legfontosabb cél, hogy ennek a sok tehetséges fiatalnak aki Fehérváron vagy Fejér megyében él, megadjuk a kezdő lehetőséget.” – mondta köszöntőjében a fehérvári tehetségkutató ötletgazdája, Mészáros Attila alpolgármester. Hozzátette, hogy sok fiatal él ezzel a lehetőséggel, hiszen a korábbi döntősök és elődöntősök közül sokan színházban játszanak, énekelnek, sokaknak külön zenekaruk van és elindultak a zenei pályán.

A versenyzőkkel a közönség a város adventi programsorozatában is találkozhat, a tehetségkutató pedig a fináléval folytatódik december 11-én, pénteken 18 órakor a Vörösmarty Színházban. A döntő ezúttal is látványos színpadi show lesz, Szakál Attila rendezésében, és a döntős mezőny mellett sztárvendégek is színpadra lépnek. A döntősök produkcióihoz a táncos elemeket két, a térség meghatározó művészeti iskolájának diákjai biztosítják: a székesfehérvári Gorsium Művészeti Szakközépiskola és Szakiskola, valamint a bodajki Hang-Szín-Tér Művészeti Szakközépiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium táncosai is kíváncsian várják, milyen produkciókban fognak közreműködni.