Fehérvár első kézből - ózonos fertőtlenítés a Vasvári Pál Gimnáziumban

„Székesfehérváron is tudomásunk van növekvő számú igazolt, illetve egyelőre igazolatlan esetekről, vagyis biztosak lehetünk benne, hogy a vírus jelen van a városban.” – írja közösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András. A Fehérvár első kézből bejegyzésben kitér a Vasváriban kialakult helyzetre, ahol az egyik diák koronavírus-tesztje pozitív lett, illetve arról is szól a polgármester, hogy az idősügyi szervezetekkel egyeztet a héten, ez alapján megfontolják a tavaszi, időseket segítő szolgáltatások egy részének visszaállítását.
2020.09.07. 15:21 |
Fehérvár első kézből - ózonos fertőtlenítés a Vasvári Pál Gimnáziumban

Tisztelt Fehérváriak!

Valószínűleg Önök is figyelemmel kísérik, hogy az országosan regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma napról napra drasztikusan emelkedik. Immár nem egy esetleges, hanem egy folyamatban lévő második hullámról beszélhetünk. Székesfehérváron is tudomásunk van növekvő számú igazolt, illetve egyelőre igazolatlan esetekről, vagyis biztosak lehetünk benne, hogy a vírus jelen van a városban. Az egyértelmű figyelmeztető jelek ellenére azonban mind országosan, mind a városunk közvéleményében tapasztalok megosztottságot, néha már atekintetben is, hogy a koronavírus valós fenyegetés-e. Én úgy vélem, hogy elég felidézni a bergamoi konvojokat vagy a milánói kórházban készült felvételeket ahhoz, hogy lássuk: rengeteg embertársunk szenvedését, halálát okozhatja ez a fertőzés. Nyomatékosan szeretnék tehát mindenkit megkérni: hiteles forrásokból való tájékozódás után alkosson véleményt, és kizárólag a valódi szakértők javaslatait fogadja meg, akkor is, ha ezek nyilvánvalóan kényelmetlenebb érzethez és magatartásokhoz vezetnek. Emberi életek múlhatnak azon, hogy az előírásokat betartsuk, és továbbra is érvényes, hogy nem csupán magunkat, hanem egymást is, különösen a beteg vagy időskorú polgártársainkat védenünk kell a koronavírussal szemben. Természetesen az egyéni erőfeszítéseket a város továbbra is segíti a törvényi kötelezettségei szerint és azokon túl is.

A hétre konzultációt kezdeményeztem a helyi idősügyi szervezetek képviselőivel, hogy egyeztessünk a járvány által leginkább veszélyeztetett idősek helyzetéről. Hogy közösen áttekintsük: az idősügyi ellátás keretében milyen, őket tavasszal már segítő szolgáltatásokat állítsunk vissza. Ennek előkészületeit egyébként meg is kezdtük.

Ahogy arról bizonyára a helyi hírekből sokan értesültek, pozitív lett a Vasvári Pál Gimnázium egyik diákjának koronavírus-tesztje. Az iskola vezetősége, a Tankerület és a járványügyi hatóságok a szükséges intézkedéseket megteszik. Az Önkormányzat is azonnali segítséget ajánlott: amennyiben szükséges, a városi készletből teszteket biztosítunk a további tesztelésekhez, illetve ózonos fertőtlenítő berendezéseket is használatra felajánlottunk az intézménynek, annak érdekében, hogy a tanítás zavartalanul folytatódhasson.

A szervezők tájékoztatása szerint a Börgöndi Repülőnapot vasárnap megtartják, ügyelve minden szükséges biztonsági intézkedésre. Az óriási terület kihasználásával biztosítható a távolságtartás, illetve nem lesz nagyszínpad, nem lesznek koncertek. Nagyobb parkolóterületet alakítanak ki, így a légibemutatók sora akár autóból is követhető lesz. Részletes program az Albatrosz Repülő Egyesület közösségi oldalán.

A városhoz kapcsolódó és szabadon választott témákban is várják az alkotásokat a VOKE Vörösmarty Művelődési Ház és a MÁV Fotókör által meghirdetett Alba Regia Fotópályázatra.

A sok nehézség közepette azért városunk szép nyárvégi – ősz eleji arcát mutatja. Jó városi kirándulásokat kívánok!

A következő napokban és hetekben mindent el fogunk követni azért, hogy Fehérváron az életünk a lehetőségek szerint normális kerékvágásban menjen tovább. Ehhez csak annak a néhány előírásnak, minimális szabálynak a betartása szükséges, amelyet a járványügyi szakemberek megfogalmaztak. Mindemellett a példákból világosan látszik, hogy elég egyetlen hibás döntés, vagy felelőtlen egyén ahhoz, hogy teljes szervezeteket vagy intézményeket le kelljen állítani.

Azt kérem tehát minden fehérváritól, hogy az előírásokat betartva, egyéni és közösségi felelősségünk állandó tudatában lendüljünk neki ennek a hétnek is!

dr. Cser-Palkovics András
Székesfehérvár polgármestere

Közlemények

  1. Megnyitott a Csitáry G Emil Uszoda - csőtörés után megérkezett a vízminta

    Megérkezett a vízmintavétel eredménye, amely negatív lett, így az uszoda minden medencéje és a szauna is újra használható. A szaunacsobbanókat csütörtökön töltik fel, azok holnaptól használhatók - adta hírül közösségi oldalán az uszoda.

    2026.03.18.
  2. Burkolatjavítás a Szent Flórián körúton

    Március 19-én, csütörtökön burkolatjavítási munkálatok zajlanak a Szent Flórián körúton (7-es számú főút), a Berényi úttól Veszprém felé haladó belső forgalmi sávban. A munkálatok idejére forgalomkorlátozást vezetnek be. Emiatt a Berényi út centrumból kivezető ágán a belső balra kanyarodó forgalmi sávot a munkavégzés időtartama alatt lezárják.

    2026.03.18.
  3. Fogadóórát tart március 19-én, csütörtökön Földi Zoltán önkormányzati képviselő

    Földi Zoltán, Felsőváros önkormányzati képviselője 2026. március 19-én, csütörtökön 17 órától tart fogadóórát a Királykút Emlékházban. A képviselő a 10. számú választókörzetben élőket 19 óráig várja a Mikszáth Kálmán utca 25. szám alatti épület emeletén található irodájában.

    2026.03.18.
  4. Szennyvízvezeték javítás miatt április 1-ig zsákutcaként működik az Árpád utca

    Egy szennyvízvezeték meghibásodása miatt kellett múlt pénteken zsákutcává alakítani az Árpád utcát. Sajnos a javítás bonyolultsága miatt a Lövölde út szervizútján is útzárat kellett bevezetni, várhatóan április 1-től állhat vissza a forgalmi rend.

    2026.03.17.