Fehérvár Árpád-kori jelentőségéről szólt Dr. Szabados György előadása a könyvtárban

Székesfehérvár Árpád-kori jelentőségéről tartott előadást Dr. Szabados György, történész, a László Gyula Intézet igazgatója, a Szent István Király Múzeum és a Siklósi Gyula Várostörténeti Kutatóközpont munkatársa. Az előadás a Helyi hagyományok sorozat részeként hangzott el a Vörösmarty Mihály Könyvtár Olvasótermében.
2019.10.29. 21:15 |
Fehérvár Árpád-kori jelentőségéről szólt Dr. Szabados György előadása a könyvtárban

Székesfehérvár Árpád-kori történetének legjellemzőbb mozzanatait ismertette előadásában Dr. Szabados György, különös tekintettel Fehérvár korabeli főváros-jellegének ismérveire, valamint a magyar királyok jelentős hányadának temetkezési helyéül szolgáló Szűz Mária Bazilikára.

„Székesfehérvár jelentősége a kezdetektől fogva túlnyúlik a város határain.” - adta meg előadása alaphangját Dr. Szabados György.

„Városunkat túlzás nélkül tarthatjuk hazánk Árpád-kori fővárosának, nyilvánvalóan nem a mai, hanem középkori értelmezésben véve, tehát az uralmi központok közül Székesfehérvár volt állami szempontból a legfontosabb.” - tette hozzá az előadó, aki e jelentőség okait is részletesen elemezte, a források részletekbe menő elemzését segítségül hívva.

„Ilyen források Laskai Osvát, ferences hitszónok 1497-től kiadott prédikációgyűjteménye és Spangár András, kevésbé ismert jezsuita páter forrása 1738-ból.

„E két időben egymástól távol eső adat alapján arra az eredményre jutottam, hogy Szent Istvánt 1000 végén, Székesfehérváron a Szűz Mária Bazilikában koronázták meg.

Kérdés, hogy e két tudósítás helytálló-e?

Közvetlen és közvetett bizonyítékok egyaránt ismeretesek, két forrásadat van; egy Fehérvárra utaló, a kései középkorból és egy késő Árpád-kori, amely Esztergomra utal - vagy mégsem?

Tüzetesen megvizsgálva az Esztergomra utaló kései Árpád-kori forráshelyet, amely a királyi kancellárián kelt, azt láttam, hogy az nem az esztergomi helyszínt, hanem az esztergomi érseki széket említi.

Teiszler Éva PhD, a Siklósi Gyula Várostörténeti Kutatóközpont kiváló munkatársa volt szíves megerősíteni gyanúmat és elkészített egy szakszerű oklevél-részlet fordítást.

Tehát nincs forrás az esztergomi koronázásra és az elemi logika is azt mondja, hogy Istvánt nem koronázhatták másutt, mint Székesfehérváron, miért?” - tette fel a kulcskérdést Szabados György PhD.

Mert van egy korai adat arra, hogy István utódát, a minden szempontból vállalhatatlan Orseolo Pétert, mikor 1044-ben visszahelyezték a trónra, akkor Fehérváron helyezték vissza.

„Ha Istvánt Esztergomban koronázzák, Orseolo Pétert pedig Székesfehérváron, akkor nem történhetett volna, hogy I. Andrástól kezdve minden király Székesfehérvárhoz járul, hanem visszamegy a István-i hagyatékhoz, Esztergomba. Nyilvánvalóan Székesfehérvár helyszínnel Istvánhoz tértek vissza és nem az általuk - teljes joggal - elutasított Orseolo Péterhez.

1046-ban fordult a kocka, az István által elűzött Vazul-fiak - András, Béla és Levente - hazatértek. Az anyai ági rokon Orseolo helyett helyreállt a dinasztia fiági leszármazásrendje.

Istvánt, mint politikai örökhagyót elfogadták a Vazul utódok, más kérdés, hogy családi szempontból - finoman fogalmazva - nem szerették.

Nem véletlen, hogy az István király utáni legközelebbi uralkodói temetés a Szűz Mária Bazilikában 1116-ban történt, Könyves Kálmán halálakor. Kálmán király Vazul dédunokája volt, vagyis három nemzedéknyi idő kellett ahhoz, hogy az István iránt érzett családi ellenszenv megenyhüljön.

Ugyanakkor a politikai örökséget nem vonták kétségbe, a keresztény királyság hagyományait folytatták tovább.

Szent István király annak idején Aachent vette mintájául, - a frankok és a németek császári koronázóvárosát – ugyanis Aachenben sem volt egyházmegye, hanem a kölni érsek koronázott. Székesfehérváron az esztergomi érsek koronázott, már amikor be volt töltve az érseki szék és az érsek hajlandó is volt koronázni. Nem véletlenül mondja a Hartvik-legenda a Bazilikáról, hogy

„ezt a fölöttébb szépséges templomot a király oly mértékben szerette, hogy saját kápolnájának tekintette és oly kiváltságot adott neki, hogy fölötte egyetlen püspök sem gyakorolhat hatalmat.”