Fegyveres rablás a Zámolyi úton - folyik a tanúmeghallgatás

A nyomozás eddigi adatai szerint 2021. január 25-én reggel Székesfehérváron, a Zámolyi úton lévő autóalkatrész-szaküzlet parkolójában egy maszkot viselő férfi egy járművéből éppen kiszálló férfihez lépett, akihez a gyanú szerint gázpisztolyt tartott, és az üzletbe kísért. Az ott lévőket felszólította, hogy menjenek az eladótérbe és feküdjenek a földre, a vezetőtől pedig a széf kinyitását kérte. 
2021.01.25. 12:45 |
Fegyveres rablás a Zámolyi úton - folyik a tanúmeghallgatás

A Kecskeméti utcában nagy meglepetést a fegyveres rablót kereső TEK jelenléte.  

Mindeközben a nála lévő eszközzel egy lövést adott le. Az egyik alkalmazott több ezer forintot adott át az elkövetőnek, aki ezt követően a sértettet az autójába kényszerítette, hogy azzal távozzanak. Néhány perc elteltével a sofőrt megállásra szólította fel, majd kiszállt a kocsiból és gyalogosan elmenekült. A bűncselekmény során senki nem sérült meg.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság az eset kapcsán fegyveresen elkövetett rablás bűntett miatt indított eljárást. A bűncselekménnyel összefüggésben a rendőrök két férfit állítottak elő, akik elszámoltatása jelenleg is tart. A nyomozók a helyszínen szemlét tartottak, és a szükséges bizonyítékok beszerzése érdekében adatokat, információkat gyűjtenek, tanúkat hallgatnak ki.

Kék hírek

  1. Őrizetben az adathalász csalópár

    Több mint száz sértettet érintő online banki csalássorozat ügyében folytatott nyomozás eredményeként rendőrkézre került két 21 éves gyanúsított. A Fejér megyei rendőrök több hónapon át nyomoztak a duó ügyében, úgy tűnik, nemcsak csalás miatt, hanem kábítószer-kereskedelem miatt is felelniük kell a gyanúsítottaknak.

    2026.06.12.
  2. Kizuhant az ötödikről

    A József Attila Középiskolai Kollégium egyik diákja vasárnapról hétfőre virradó éjszaka zuhant ki az épületből. A gyermeket a mentők stabilizálták, jelenleg kórházban ápolják.

    2026.06.08.
  3. A rendőrség eljárást indított az összedőlt székesfehérvári épület ügyében

    A Székesfehérvári Rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen indított eljárást hétfőn, miután összeomlott egy bontás alatt lévő, négyemeletes ipari épület Székesfehérváron, amelynek romjai alól egy embert életveszélyes állapotban mentettek ki.

    2026.06.01.
  4. Leomlott egy bontás alatt álló négyemeletes épület - folyik a műszaki mentés

    Leomlott egy bontás alatt álló négyemeletes épület, Székesfehérváron a Takarodó úton. Egy ember a romok alatt rekedt, a székesfehérvári hivatásos tűzoltók érkeztek a baleset helyszínére, ahova több speciális és kutyás kereső-mentőegység is elindult. A műszaki mentést egy erőgép segíti az épület romjainak eltávolításában - közölte a a Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője.

    2026.06.01.