-
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Mondjad, Atikám!
Korlátozott számban lehet még jegyet váltani Vecsei H. Miklós és Balla Gergely József Attila-estjére. A székesfehérvári közönség május 4-én, hétfőn 19 órakor nézhezi meg a Mondjad, Atikám! előadást a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.29. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Február 25-én lép fel az Alba Regia Szimfónikus Zenekar és az Alba Regia Vegyeskar a Művészetek Palotájában
Magyar Szimfonikus Körkép címmel 2006-ban hangversenysorozat keretében koncerteztek a magyar szimfonikus együttesek a Művészetek Palotájában, ami folytatódik 2007-ben is 15 társulat, köztük Székesfehérvár részvételével. A fehérvári est február 25-én 19.30 - kor kezdődik, fellép az Alba Regia Szimfónikus Zenekar, az Alba Regia Vegyeskar (karigazgató Kneifel Imre) és a Primavera Vegyeskar (karigazgató Horányi Ottília) A műsorban közreműködik Fodor Beatrix és Wiedemann Bernadett, fuvolán játszik Drahos Béla. Petrovics Emil Vörösmarty nyitányából, Mozart D-dúr fuvolaversenyéből és Beethoven IX. /d-moll/ szimfóniájából is hallhatnak részleteket az érdeklődők.
2007.01.30. 09:31 |
Magyar Szimfonikus Körkép címmel 2006-ban hangversenysorozat keretében koncerteztek a magyar szimfonikus együttesek a Művészetek Palotájában, ami folytatódik 2007-ben is 15 társulat, köztük Székesfehérvár részvételével. Az eseményt fűszerezi, hogy a koncert kezdési időpontja előtt egy órával lehetőséget kaphatnak a fehérváriak a Művészetek Palotájának megtekintésére. A Volán segítségével ingyenes utazást is biztosít a város az érdeklődők számára. A koncertre jegyek válthatók a Színház Jegyirodájában és ott lehet regisztráltatni az utazási igényt is.
Az est február 25-én 19.30 - kor kezdődik, fellép az Alba Regia Szimfónikus Zenekar, az Alba Regia Vegyeskar (karigazgató Kneifel Imre) és a Primavera Vegyeskar (karigazgató Horányi Ottília) A műsorban közreműködik Fodor Beatrix és Wiedemann Bernadett, fuvolán játszik Drahos Béla. Petrovics Emil Vörösmarty nyitányából, Mozart D-dúr fuvolaversenyéből és Beethoven IX. / d-moll / szimfóniájából is hallhatnak részleteket az érdeklődők.

Az est február 25-én 19.30 - kor kezdődik, fellép az Alba Regia Szimfónikus Zenekar, az Alba Regia Vegyeskar (karigazgató Kneifel Imre) és a Primavera Vegyeskar (karigazgató Horányi Ottília) A műsorban közreműködik Fodor Beatrix és Wiedemann Bernadett, fuvolán játszik Drahos Béla. Petrovics Emil Vörösmarty nyitányából, Mozart D-dúr fuvolaversenyéből és Beethoven IX. / d-moll / szimfóniájából is hallhatnak részleteket az érdeklődők.
