-
Meghibásodott a jelzőlámpa
Szombaton este elektromos meghibásodás miatt működésképtelenné vált a Széchenyi utca és a Horvát István utca kereszteződésében található közlekedési lámpa. A nagy forgalmú csomópontban a hiba elhárítását a Városgondnokság szakemberei már megkezdték.
2026.10.31. -
Várhatóan kedden délután nyitják meg a lezárt szakaszt az Adonyi út - Verseci utca találkozásánál
A Fejérvíz Zrt. beruházásában történő ivóvíz-gerincvezeték átépítéshez kapcsolódóan vezettek be útzárat a hét elején az Adonyi út – Verseci utca találkozásánál. A vállalkozó tájékoztatása szerint a kivitelezés ütemezetten halad, de a munkálatok a vártnál több időt vesznek igénybe, a hét elején még burkolat-helyreállítási munkálatok zajlanak majd. Ezt követően, előreláthatólag november 3-án, kedden délután tudják visszaadni a forgalomnak az útszakaszt.
2026.10.31. -
Áramszünet lesz a Királysoron
A megnövekedett igényekkel összefüggésben kapacitásbővítési munkákat végez az áramszolgáltató a Király soron, ahol november 2-án néhány épületben áramszünetre kell számítani.
2026.10.30. -
Fogadóórát tart Szontaghné Kovács Erika
Novemberben is két helyszínen és időpontban tart fogadóórát Szontaghné Kovács Erika. A 9. számú választókörzet önkormányzati képviselője 2-án, hétfőn és 3-án, kedden várja a körzetben élőket.
2026.10.30.
Önkormányzati képviselők fogadóórái február 10-e és február 13-a között Székesfehérváron
A február 10-ével induló héten fogadóórát tartó önkormányzati képviselőkre vonatkozó időpontokat és helyszíneket gyűjtöttük egy csokorba az alábbiakban.
Deák Lajosné minden hónapban tart fogadóórát a 11. számú választókörzetben élőknek. 2025. február 10-én, hétfőn 17 és 19 óra között a Királykút Emlékházban, a Mikszáth Kálmán utca 25. szám alatt várja a lakókat az önkormányzati képviselő.
Östör Annamária önkormányzati képviselő is rendszeresen találkozik a 12. számú választókörzet lakóival. Következő fogadóórájára 2025. február 10-én, hétfőn 16.30-tól a Kassai utca 43. szám alatti képviselői irodájában kerül sor.
Viza Attila minden hónap második hétfőjén várja a palotavárosiakat. A 8. számú választókörzet önkormányzati képviselője soron következő fogadóórája 2025. február 10-én 16 és 18 óra között lesz az István Király Általános Iskolában (Kelemen Béla út 30/A).
Lehrner Zsolt az 1. számú választókörzetben szintén minden hónapban tart fogadóórát. Legközelebb a megszokottól korábban, 2025. február 11-én 14.30 és 16.30 óra között a Piac tér 4. szám alatti képviselői irodában várja a Belvárosban és közvetlen környezetében élőket.
Dr. Pásztor Eszter 2025. február 12-én, szerdán 10.30 és 11.30 óra között tartja fogadóóráját. Az önkormányzati képviselő a Gyümölcs utca 12. szám alatti irodájában várja a hozzá fordulókat.
Fenekes Roland önkormányzati képviselő szintén fogadóórát tart a héten. 2025. február 13-án, csütörtökön 17 és 18 óra között kereshető fel a Gyümölcs utca 12. szám alatti képviselői irodában.