-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Fanyűvők Fehérváron - egy hétig tart a Rönk Feszt
Kiss Dorottya, A Szabadművelődés Háza igazgatója elmondta, hogy eddig háromszor rendeztek Faszobrász Szimpóziumot, egyszer a Pelikán udvarban, egyszer Zamárdiban, legutóbb pedig a Rózsa ligetben. Most Perényi László ötlete alapján élesztették fel a megkezdett hagyományt. A Rönk Feszt egy hetes programsorozata június 19-én kezdődik, a szimpóziumra hét művész érkezik.
Az idei fesztivál Székesfehérvár Önkormányzatának támogatásával valósul meg, a VADEX pedig 8 hatalmas farönkkel segíti a szobrok elkészítését. Az alkotómunkának nincs meghatározott tematikája, mindenki olyan szobrot készít, amilyet szeretne és a végén majd a város tulajdonába kerülnek, és Csónakázó-tó partján lesznek felállítva az alkotások.
A faszobrász szimpózium nyitóeseménye lesz a június 19-én nyíló Őri Tóth-emlékkiállítás, a Múzeumok Éjszakája pedig a zárónap, amikor egész nap számos programmal várják a családokat. Többek között kézműves foglalkozások lesznek a Tulipiros Műhellyel, látványfaragás Kocsis Balázzsal és barátaival és fellép majd az LGT Emlékzenekar is. A fehérváriak egész héten találkozhatnak a Csónakázó-tó partján alkotó művészekkel, ef. Zámbó Istvánnal, Éltes Barnával, Harsay Jánossal, Kiss Dániellel, Matl Péterrel, Miklós Jánossal és a fehérvári Horváth Jánossal.