-
Áldozócsütörtöki szentségimádás
Május 14-én, a régi „Áldozócsütörtök” napján 17 és 19 óra között a Székesfehérvári Egyházmegye minden templomában szentségimádást tartanak az egyházmegye lelki megújulásáért, papi és szerzetesi hivatásokért, a családokért és a világ békéjéért.
2026.04.27. -
„Élünk, dolgozunk, s őrizzük a hagyományokat” - bemutató a Vörösmarty Színházban
Bemutatta a Vörösmarty Színház Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját a Kozák András Stúdióban. Az előadást Botos Bálint állította színpadra, aki rendezésében a szereplők zárt élethelyzetét helyezte fókuszba, amelyben egy haldokló jelenléte határozza meg a viszonyokat.
2026.04.26. -
"Angyaltollat keresni mentem"
Nagy László, egykori kiváló író születésének 100. évfordulójára emlékeztek a tavalyi évben a Csoóri Sándor Társaságnál. Az ő kezdeményezésükre rendeztek filmvetítést a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.24. -
Schumann Salon
A horvát-magyar kapcsolat ápolása volt a célja annak a Schumann Salon elnevezésű irodalmi estnek, amelyet a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban szerveztek meg. A program során a zenei produkciók mellett verseket és prózákat is hallhatott a közönség.
2026.04.24.
Falunap Kisfaludon focival és kulturális programokkal
Szombaton tartották a hagyományos Kisfaludi Falunapot a városrész közösségi háza melletti focipályán és játszótéren. Idén már másodszorra hívták meg Győr-Moson-Sopron megyei, azonos nevű testvértelepülésüket is. Délelőtt rendezték meg a Wollek Tibor Emléktornát, délután pedig kulturális műsorok és bemutatók zajlottak, a játszótéren pedig arcfestés, ugrálóvár és lufibohóc várta a gyerekeket.
2013.07.20. 21:05 |
Szombaton tartották a hagyományos Kisfaludi Falunapot a városrész közösségi háza melletti focipályán és játszótéren. Délelőtt rendezték meg a Wollek Tibor Emléktornát, délután pedig kulturális műsorok és bemutatók zajlottak, a játszótéren pedig arcfestés, ugrálóvár és lufibohóc várta a gyerekeket.
KÉPGALÉRIA a falunapról
KÉPGALÉRIA a falunapról

A Laguna táncsoport bemutatója, akárcsak Keller János és Váradi Eszter Sára operett műsora elvarázsolta a kisfaludi közönséget.
Idén már másodszorra hívták meg Győr-Moson-Sopron megyei, azonos nevű testvértelepülésüket is.

A megnyitón Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, de természetesen ott volt Horváth Miklós Csaba a városrész önkormányzati képviselője és Bódizs Tamás Kisfalud meghatározó vállalkozásának az Aranybulla Zrt-nek a vezérigazgatója. A falunap egyben kisfaludi találkozó is volt, hiszen itt volt a Győr-Moson-Sopron megyei Kisfalud község polgármestere Ódorné Árvai Margit.