-
Téli tárlat február 18-ig
A hagyomány idén sem szakad meg: február 2-án nyílik a Téli Tópartis Tárlat, amelyen az érdeklődők betekintést kaphatnak a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnáziumban tanuló művészeti tagozatos diákok alkotásaiba.
2026.02.02. -
Gyertyaszentelő a Székesegyházban
Február 2-án hétfőn, Urunk bemutatásának ünnepén, Gyertyaszentelő Boldogasszony napján, 16 óra 30-kor közös zsolozsmát, majd 17 órától koncelebrált ünnepi szentmisét tartanak a Székesegyházban. A Megszentelt élet világnapján együtt imádkozhatnak a hívek a szerzetesekkel, szerzetesnővérekkel, a Prohászka Imaszövetség tagjaival és a plébániákon működő közösségek és a lelkiségi mozgalmak képviselőivel.
2026.02.02. -
Emberi sorsok a Don-kanyarban
Rendhagyó történelemórát tartottak a Vármegyeházán. A középiskolás diákok a Don-kanyar tragédiájának történelmi hátteréről hallhattak előadást, valamint mini kiállítás keretében tekinthették meg a katonai egyenruhákat és felszereléseket.
2026.01.30. -
Mezőföld tánchagyományai
Béresek nyomában címmel a Mezőföld hagyományait idézték meg a Táncházban. A koreográfiákat Majoros Róbert és Majorosné Szabó Veronika jegyzi.
2026.01.30.
Falak és kapuk - pénteken nyílik Büki Zsuzsanna kiállítása a Pelikán Galériában
A kiállítást Izinger Katalin művészettörténész nyitja meg 2021. augusztus 13-án, pénteken 18 órakor, mely 2021. szeptember 24-ig tekinthető meg.
A Pelikán Galéria keddtől péntekig 10 és 18 óra között van nyitva, a belépés díjtalan.
Büki Zsuzsanna A Székesfehérvári Művészek Társaságának meghatározó, aktív tagja és a Pelikán Galériában ezt megelőzően 2012-ben mutatott be egyéni kiállítást, Ablakok címmel. Gyakran szerepel országos kiállításokon, egyéni vagy páros - férjével, Szentes Ottokárral - közös tárlatokon Budapesten és az ország más városaiban is.
Az utóbbi években, évtizedekben legfőbb műfaja az elektrografika, amit ő szövegeiben – egyéni műfaj-meghatározásként – elektrofestészetnek hív. E műfajban a számítógép képernyőjén alakul ki a műtárgy látványa, mely digitális nyomtató segítségével ölt testet.
A kiállítás művein az utazásain, kirándulásain készített saját fotók rétegére, „pakolja” saját rajzait, saját grafikai felületeit. Így, akár több fotót egymás fölé helyezve, alakul ki az a montázs, mely így már önálló – csak az alkotóra jellemző, bő asszociációs bázist megmozgató – alkotást eredményez.
A Falak és kapuk sorozat megvalósítását a 2020-ban elnyert Lánczos–Szekfű Ösztöndíja segítette. Ennek pályázatára beadott koncepciójában így ír a művész: „Művészetem központi eleme, főszereplője az ember által létrehozott közeg, tárgyi világ, amelyet az ember évezredek óta különböző célokból, érdekekből maga köré emelt, hasznosnak, lényeginek tartva megalkotott… főként az ember által magára hagyott, nem gondozott, ottfelejtett formák: a fragmentumok”.
A Falak és kapuk című kiállításon bemutatott műveket a szlovákiai Bártfa, Garamszentbenedek, Gimeskosztolány, Csicsmány; a horvátországi Zeng, a németországi Schwäbisch Gmünd, a csehországi Telcs és Pernstein, a romániai Patrauti és Moldavita, Szkopje, Taliándörögd és Iszkaszentgyörgy „fragmentumai” ihlették.
Így a kiállításlátogató egy közép-európai személyes történelmi asszociációs túrát tehet a tárlat 27 alkotását megtekintve.