-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Mesenép, avagy az Alba Regia Táncegyüttes előadása gyerekeknek, felnőtteknek
A társas-tánc-játékot azóta is hatalmas közönségsiker kíséri.
A belépőjegyeket most akár a Mikulás puttonyába is elbújtathatják az ajándékozók, hiszen december 17-én, szombaton 15 órakor újra megelevenedik a mese a Malom utcai Táncházban.
A Mesenép tanítómesék gyűjteménye, hol a méltó jutalom, hol a büntetés az igazság tükrében kerül mérlegre, s a döntő szó a közönségé. Az együttes legújabb egyestés táncprodukciója a „színházszerűséget” előtérbe helyezve szeretné népszerűsíteni a tradicionális paraszti tánckultúra formanyelvére épülő színpadi táncművészeti ágat, külön figyelmet fordítva a különböző generációk megszólítására felnőtt, gyermek és ifjúsági korosztályban.
Közvetlen színházi élményként a nézőkkel együtt értelmezik a társadalmi és erkölcsi normákat, azok emberi mivoltunkra gyakorolt hatásait e meséken keresztül – mindezt megannyi zenével és tánccal, a Kárpát-medence soknemzetiségű népi kultúráját bemutatva. A tájegységeken és korszakokon átívelő produkcióval nagy utat tesznek meg az élet ugróiskolájában, tanulságos epizódokon át jutva el a közösség örök élményének, megtartó erejének tapasztalásáig: mi magunk vagyunk, vagy lehetünk a mesenép!
Az Alba Regia Táncegyüttes 2022. december 17-én, szombaton 15 órakor kezdődő családi előadására belépőjegy online is váltható, valamint munkanapokon 15 és 20 óra között a Táncházban vásárolhatók meg. További információ: telefon: +3630/331-2343 e-mail: majorosandor@artefolk.hu