-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
… és mégis egyek vagyunk! – Kocsis András Sándor kiállítása a Vörösmarty Színházban
A hónap utolsó napján nagyszínpadi bemutatóval és kiállításmegnyitóval várja a kultúra szerelmeseit a Vörösmarty Színház. Október 31-én, szombaton 17.15 órakor dr. Szikora János igazgató és Radnóti Zsuzsa dramaturg köszönti az ...és mégis egyek vagyunk! című tárlatra érkezőket.
Kovács András Sándor képzőművész alkotásait a színház emeleti galériájában tekinthetik meg. A Kossuth Kiadó elnök-vezérigazgatója az utazás, a szobrászat és a fotózás szerelmese. Az elmúlt években tíznél több önálló kiállításon mutatkozott be. Székesfehérváron az idei évben, a tavaszi járványidőszakban született alkotások mellett korábbi művek is láthatóak majd.
A kiállításmegnyitót követően, 18 órakor kezdődik a nagyszínpadon Az ember tragédiája 2.0 ősbemutatója.
A színházban érkezőktől a járványügyi szabályok betartását kérik. Belépéskor testhőmérsékletet mérnek, a kézfertőtlenítők az ajtóban két oldalról találhatóak. Maszk viselése mindenhol kötelező.