-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Érzelmek zűrzavara, avagy elnyeléssel fenyeget a káosz - XXI. századi korrajz Igézőben
A Mika Myllyaho, Finnország egyik legnépszerűbb drámaírója és rendezője biztos kézzel nyúl a XXI századi embert érintő társadalmi, közösségi problémák után. Káosz című művét először a Nemzeti Színház mutatta be.
A darab cselekménye és témája végtelenül egyszerű, már-már profán. Három harmincas-negyvenes éveiben járó barátnő meséli el egymásnak a rá nehezedő aktuális munkahelyi, kapcsolati, sőt titkos párkapcsolati problémáit. A három nő narratívájában megjelenő történetekben, miként az életben is, kicsit túlozva, kicsit karikírozott formában jelennek meg a szinte rögtönzött szituációkat alakító mellékszereplők. Ez kiváló játéklehetőséget biztosít a színes karakterformálásairól ismert társulat színészei számára, így híven tudják segíteni a három női főszereplőt, Sophiát, akit Cseh Kata, Emmit, akit Parrag Dóri, és Júliát, aki Csille Ildikó alakít.
A történetek fonalát gombolyítva egyszer csak rájövünk, a három nő tulajdonképpen egy, énünk érzelmes-izgulós, megbántott-agresszív, vagy éppen nagyon is gondolkodó -kételkedő oldalát mutatva. A helyzetszituációkban kicsit mindenki magára ismerhet, és izgulhat, hogy sikerül –e felállni a valamilyen szempontból elbukott hősnőknek…Az egyes szituációkban feltűnő tipikus karakterek ( férjek, iskolaigazgató, orvos, pincérnő, stb) vállaltan asszisztensei, „szürke statisztái” a lányok színes storyjainak; ezt fakó, szürkés árnyalatú jelmezekkel vizuálisan is megerősíti a rendező, Nagy Judit. Ne gondoljuk azonban, hogy a három főszereplő „elviszi a showt”.
A rezgéseket, örvényeket az érzelmek zűrzavarát, a káoszt -ahogy az életben is- épp a mellékszereplők keltik. Így hát a Szabad Színház előadásában a „szürkék” adják az előadás sava-borsát, különleges fűszereit. Parádés Stéger Ildikó iskolai igazgató illetve Kovács Máté, Magony Imre több szereplős alakítása. Hiteles figurákat láthatunk a férjek és szeretők szerepében Balogh Mihálytól, Solymossy Zoltántól Szabó Miklóstól. Felejthetetlen Szabó Flóra zavart, és izgulós iskolás figurája, Paulik Anna csinos, és kikapós szerepeiben.
Az egész estés darab kiváló szórakozást, és elmélkedést ígér minden színházlátogatónak. Az előadást nyelvezete és néhány pikáns jelenete miatt elsősorban a 18 éven felüli korosztálynak ajánlják. nekik viszont, -mint olvashattuk-szülői felügyelet nélkül… Legközelebbi Káosz előadások: május 17-én, és 23-án az Igézőben.