-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Épületlátogató hétvége Székesfehérváron
A székesfehérvári Egyházmegye is csatlakozik a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által meghirdetett „Elindulni, meglátni, megismerni, felfedezni, védeni” című épületlátogató hétvégéhez. Spányi Antal megyéspüspök elmondta: szeptember 18-án szombaton ingyenesen, idegenvezetéssel látogatható az Egyházmegyei Gyűjtemény 10-től 18 óráig, a Szent Anna Kápolna és a Szent István Bazilika altemploma pedig 9-től 12 óráig, illetve 13 órától 16 óráig.