-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Építs labirintust a fehérvárcsurgói Károlyi kastélyban!
Július 3-án, vasárnap, délután 15 órakor folytatódik a Károlyi Kastély gyerekeknek szóló programja. A fiatalok megismerkedhetnek a történelmi parkok fáival, labirintust építhetnek. A program után pedig uzsonna várja a gyerekeket. Mindenkit szeretettel várnak!
2005.07.01. 08:35 |
Július 3-án, vasárnap, délután 15 órakor folytatódik a Károlyi Kastély gyerekeknek szóló programja. A fiatalok megismerkedhetnek a történelmi parkok fáival, labirintust építhetnek. A program után pedig uzsonna várja a gyerekeket. Mindenkit szeretettel várnak!
Érdeklődni lehet:
Károlyi kastély, Fehérvárcsurgó
22/ 578-080, kastely@karolyi.org.hu