-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
ÉNIS gyermeknap a plázában
Ugyan két nappal az igazi gyereknap előtt, de nagyszerű hangulatban zajlott le az ÉNIS Közhasznú Társaság által szervezett gyermeknapi műsor. A programsorozat első fele a kicsiknek, a folytatásra inkább a nagyobb gyerekeknek szólt.
A rendezvénysorozat öt órakor kezdődött Fábián Éva előadásával, aki közös játékkal is készült. Volt, aki rajzolt, láncot fűzött, és akadtak, akik táncosoknak szálltak be Fábián Éva együttesébe. A koncert elég sok fiatalt vonzott, így a táncos szerepekért is nagy harcok folytak.
A folytatás a szülőknek szólt. Egy beszélgetés során kiderült, hogy mit is takar az ÉNIS rövidítés és, hogy milyen módszerekkel próbálják segíteni az írási, olvasási problémákkal küzdő gyereket.
Ezt követően Thomas és együttese lépett a színpadra, akik Zámbó Jimmy dalaira hasonlító számaikkal szórakoztatták a közönséget. A műsor végén pedig a szülőknek kedveskedtek két slágerdallal. Felcsendült Korál: Homok a szélben című dala, illetve Thomas példaképének Jimmynek az egyik slágere.
Thomasék után kis csere történt a programban, hiszen annyira elnyúltak a műsorok, hogy már majdnem fél nyolc volt, és így a főleg kisiskolásokból, aló akrobatikus tánccsoportot előbbre rakták a szervezők. A gyerekek táncos műsorát még nézni is fárasztó volt. Ezek a fiatalok mosolyogva táncoltak végig számokat, ami a nézők számára elképzelhetetlennek tűnt.
A folytatásban már tényleg a nagyobb gyerekeket várták először egy úgynevezett csendes-ülős Eleven Hold koncert részletre. Utána Nap és zenész barátai folytatták a műsort, ami egészen fél 10 –ig eltartott, de megérte, hiszen Napék örömzenéje kihagyhatatlan volt.