-
Díjátadó az évadzárón
Társulati üléssel zárta idei évadát a Vörösmarty Színház. A hagyományokhoz hűen ennek keretében adták át „Az évad színésze”, „Az évad színésznője”, „Az évad nem művész állományú dolgozója” elismeréseket, valamint a Vörösmarty Gyűrűt-díjat is. Az idei évben Sarádi Zsolt, Ladányi Júlia és Németh Mariann „Mary” vehette át a társulat által adományozott díjakat.
2026.06.13. -
Deák Dénes pályázat
A székesfehérvári Deák Dénes Alapítvány kuratóriuma idén is meghirdette ösztöndíjpályázatát művészettörténészek, várostörténészek, néprajzkutatók, illetve e tudományterületek doktori iskoláinak hallgatói számára. A pályázatokat június 16-ig várják és augusztus 1-jéig bírálják el.
2026.06.13. -
Szimfonikus évadzáró
Elbúcsúzott a 2025-26-os évadtól az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Az évadzáró találkozónak a fehérvárcsurgói Károlyi kastély adott otthont.
2026.06.12. -
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd címmel beszélgetéssorozat kezdődött a Szent István Király Múzeumban. Az első alkalommal a II. Szent János Pál pápa életéről szóló kiállítás apropójából találkozhattak az est vendégei.
2026.06.12.
Éneklő Ifjúság – szerdán mutatkoznak be a kórusok
Április 6-án, szerdán tíz órától kilenc kórus koncertjét élvezheti a közönség.
Az Éneklő Ifjúság az egyik legnagyobb hagyománnyal bíró zenei rendezvény Magyarországon: a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége – KÓTA és szakmai elődei már 1934 óta szervezi a hangversenyeket. A program élő mozgalommá nőtte ki magát, amelynek keretében számos kórus mutatkozhatott és mutatkozhat be. Az elmúlt két évben a járványhelyzet sajnos az Éneklő Ifjúság eseményeit is elsodorta, idén azonban újra meghirdették a programot.
A hagyományoktól eltérően ebben az évben nem minősítik a kórusokat, a zsűri értékeli a fellépőket, akik oklevelet kapnak.
Az Újra Éneklő Ifjúság Fejér megyei hangversenyét a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ szervezi, a kórusok a Malom utcai Táncházban adják elő műsorukat április 6-án, szerdán 10 órától.

A találkozóra kilenc székesfehérvári kórus jelentkezett.
A Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI négy kórussal jelentkezett az eseményre. A Legkisebbek kórusa az ének-zenét emelt szinten tanuló, alsó tagozatos kisdiákokból áll. Karvezetőjük Polgár Zoltánné, a kórus többek között Kodály Zoltán, Szőnyi Erzsébet és Bárdos Lajos műveit énekli. A Kodály leánykarában gimnazisták énekelnek, ők Purcell, Bartók és Kodály adnak elő. A vegyeskarban szintén a középiskolás korosztály tagjai szerepelnek, mások mellett Palestrina, Kodály és Kocsár Miklós műveit mutatják be a koncerten, a karnagy Kenifel Imre, zongorakísérőjük Vasvári Tamás. A Bárdos Lajos Gyermekkarban az ének-zenét emelt szinten tanuló, felső tagozatos kodályos diákok énekelnek, akik ugyancsak Bartók és Kodály darabjait adják elő Kneifel Imre vezényletével.
A Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskolából is két kórus érkezik a gálára: a felső tagozatos tanulók alkotta leánykar Dave and Jean Perry, Karai József és Jim Papoulis darabjaiból ad elő, a középiskolás korosztályból összeállt vegyeskar angol szerzők darabjai mellett Berkesi Sándor és Farkas Ferenc műveit énekli Reiner Renáta vezetésével.
A Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI kórusát Mihály György és Radics Éva vezényli, a konzisok többek között Gordon Young, Varga Nadin és Bárdos Lajos műveit éneklik.
Két kórust hallhatnak az érdeklődők a Ciszterci Szent István Gimnáziumból: a gyermekkarban a felső tagozatos korú diákoktól egy ősi ír áldás mellett középkori Mária-éneket is hallhat a közönség. A másik ciszteres kórusban a középiskolás korosztály énekel, többek között angol népdalfeldolgozást és egy Saint-Saëns művet is előadnak, a kórusokat Radics Éva vezényli.
Az Újra Éneklő Ifjúság fesztiválhangversenyére ingyenes a belépés, mindenkit szeretettel várnak.