-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Éneklő Ifjúság Gála a Táncházban
Már áprilisban lezajlott az Éneklő Ifjúság 2004 nevű kamara ének fesztivál válogatója, de akkor a szervezők úgy döntöttek, hogy a válogató legjobbjainak műsorestjét elhalasztják az uniós csatlakozási események miatt. Erre a gálára kerül most sor május 27-én csütörtökön a táncházban.
A válogatón a fiataloknak az alábbi szempontok szerint kellett megfelelniük:
1. Mindenekelőtt legfontosabb maga az éneklés, a megszólaló zenemű. A tiszta intonáció, homogén, dinamikailag árnyalt, kifejező produkció, az érthető szövegmondás a legfontosabb feltételek közé sorolandó.
2. A precíz ritmus, jó tempó, a harmóniai egység, az adott szólamarányok kialakítása - mely az illető műtől, de még az előre kipróbált hangversenyterem akusztikájától is függhet - a zene által igényelt hangszín is a hatás alkotóeleme.
Összefoglalóan: a stílusos zenei hangzás a minősítés mindenkori alapja.
A kórus és karnagy együttes teljesítménye nem csupán a hangzásélményből fakad, hanem a látvány is nagyon fontos.
3. Az árnyalt minősítéshez a külsőségek is hozzájárulnak. Az esztétikus megjelenés, fegyelmezett magatartás, a ki- és bevonulás jó értelemben vett szertartásossága, de leginkább az őszinte, átélt éneklés mind részét képezi az összhatásnak, befolyásolhatja a minősítést.
4. A minősítés fontos szempontjai a műsor szerkesztése is. Különböző korok, stílusok művei a kórus sokoldalúságáról tehetnek tanúságot. Lehetőség szerint különböző szerzők műveiből álljon a műsor és mindenképpen kívánatos a karakterbeli változatosság.
Szem előtt kell tartani a kíséretes és a’cappella művek arányát is. Minősülő kórusok esetében legfeljebb a műsoridő felében szerepelhetnek kíséretes művek!
Ajánlatos zenei anyanyelvünk, a népzene felkarolása. Lehetőleg kapjon helyet a műsorban egy - valamilyen rendezőelv szerint összeállított - népdalcsokor is, melyet hangnemileg egyeztetve, valóban "csokorszerűen" (folyamatosan, hangadás nélkül) ad elő a kórus.
A minősítést kérő kórusok műsorának időtartama az életkor és iskolatípus függvényében minimálisan 8 perc, de legfeljebb 15 perc legyen.”
Már elolvasni is fárasztó ezeket a kritérium követelménysort. A gálán fellépő ifjak csoportjai ezeknek a feltételeknek a legmaximálisabban megfeleltek. A gálán hallhatunk kórusokat és kisebb énekes csoportokat, de egy közös bennük, hogy mindannyian ifjoncok és tehetségesek. A gála a Malom utcai Táncházban lesz látható csütörtökön 18 órától.