-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Emléküléssel zárult a Vörösmarty-emlékév a Városháza Dísztermében
Vörösmarty Mihály születésének 225. évfordulója kapcsán 2025-ben Vörösmarty-emlékévet hirdetett a költő nevét viselő, fehérvári irodalmi társaság. A tartalmas programsorozat tavaly márciusban indult útjára és idén március 13-án zárult.
A pénteki emlékülésre érkezőket a Városháza Dísztermében Lehrner Zsolt alpolgármester köszöntötte. Beszédében rámutatott arra, hogy Vörösmarty Mihály hatástörténetét nemcsak irodalmárként, hanem fehérvári polgárként is érdemes megvizsgálni. „A múltat tiszteld a jelenben, s tartsd a jövőnek.” – idézte a költőt, s hozzátette: „Úgy vélem, Szent István városában ez mindenkori feladatunk.”
Dr. Sebők Melinda, a Vörösmarty Társaság elnöke köszöntőjében összefoglalta az emlékév eseményeit. Mint mondta, arra törekedtek, hogy minél szélesebb körben, minél többféle szempontból szóljanak előadások Vörösmarty koráról, személyéről, költészetéről, hatásáról. Így az érdeklődők hallhattak Vörösmarty Mihály forradalmi napjairól, a költő drámáiról és a Vörösmarty-kultuszról, illetve a költőnek emléket állító Fejér vármegyei alkotásokról is volt szó. A programban szerepelt felolvasó-, ismeretterjesztő és előadói est is. Az elnök szólt arról a verspályázatról is, amelyet diákok számára hirdettek meg. Több mint 30 verset küldtek be, amelyek főleg székesfehérvári diákok tollából született, akiket valamilyen módon megihletett Vörösmarty. A pénteki ülésen Rádli Júlia, a Vörösmarty-verspályázat középiskolás győztese szavalta el Vörösmarty tér című művét, amelyet majd A Vár folyóirat következő számában olvashatnak a többi díjazott verssel együtt.
A zárókonferencián nem kifejezetten Vörösmarty életrajza, életműve, nem a primer szöveg, nem Vörösmarty költészete, drámaírói, etikai munkássága volt elsősorban a téma, hanem a hatástörténete, hiszen Vörösmarty nagyon sokakat megihletett. Csörsz Rumen István irodalomtörténész „Vörösmarty-dalok Aranynál” címmel – egy XIX. századi gitárral kísérve - osztotta meg gondolatait, dr. Sebők Melinda irodalomtörténész a költő Babits-életműre gyakorolt hatásait, Szele Bálint irodalomtörténész pedig Vörösmarty Shakespeare-fordításait elemezte. Az esten versmondóként közreműködött P. Maklári Éva, a Vörösmarty Társaság alelnöke.