-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Emlékműsorral tiszteleg Jávor Ottó és Mohácsy Károly munkássága előtt vasárnap a Vörösmarty Társaság
Október 12-én, vasárnap 18 órától emlékműsorral tiszteleg a száz esztendeje született Jávor Ottó és Mohácsy Károly munkássága előtt a Vörösmarty Társaság.
A megnyitó után három előadást is meghallgathatnak az érdeklődők, majd bemutatják a Mohácsy Károly tiszteletére készült kötetet is, melyről a szerkesztő, Kuncze Magdolna mesél. A programot kerekasztal-beszélgetés zárja, az egykori tanítványok és kollégák – többek között Szikora János, P. Maklári Éva és Szabó Magdolna – elevenítik fel Jávor Ottó és Mohácsy Károly életét és munkásságát.
Jávor Ottó író, műfordító, pedagógus 1925-ben született Székesfehérváron.
A középiskolát városunkban végezte, az Ybl Gimnáziumban. Magyar és német szakos tanárként az egyetem elvégzése után a székesfehérvári József Attila Gimnáziumban tanított. A Vörösmarty Társaság volt elnöke, Székesfehérvár posztumusz díszpolgára 1995-ben hunyt el. Tiszteletére az evangélikus templom melletti park az ő nevét viseli.
Dr. Mohácsy Károly városunk tudós-tanára szintén 1925-ben született az Esztergom megyei Tokodaltárón.
1949-től tanított Székesfehérváron gimnáziumi tanárként, egészen nyugdíjazásáig. Országos ismertséget és elismerést tankönyvei szereztek számára, melyeken keresztül sok százezer középiskolást vezetett be a magyar és világirodalom rejtelmeibe, szerettette meg velük a humán műveltséget. Székesfehérvár díszpolgára 2008-ban, 83 esztendős korában hunyt el.
Időpont és helyszín: október 12. (vasárnap) 18.00, Vörösmarty Társaság klubhelyisége (Kossuth utca 14.)
A részletes program:
18.00 – Megnyitó
Az emlékülést megnyitja és a beszélgetéseket moderálja Sebők Melinda irodalomtörténész, a Vörösmarty Társaság elnöke
18.00 – 18.30 Előadások
- Váczi Márk: Székesfehérvári helytörténeti vonatkozások Jávor Ottó írásaiban
- P. Maklári Éva: Mohácsy Károly írásai Jávor Ottóról
- Sebők Melinda: Mohácsy Károly irodalomszemlélete tankönyvei tükrében
18.30 – 19.00 - Kötetbemutató
A Mohácsy Károly tiszteletére készült kötet bemutatása az emlékkönyv szerkesztőjével, Kuncze Magdolnával.
19.00 – 19.30 – Kerekasztalbeszélgetés
Egykori tanítványok és kollégák emlékezése. A beszélgetésben részt vesz többek között: Szikora János, P. Maklári Éva és Szabó Magdolna
A szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt.