Emberi sorsok a Don-kanyarban: időutazás középiskolásoknak a Vármegyeháza dísztermében

Nem volt üres szék a Vármegyeháza dísztermében pénteken, ahová a város középiskolásait várta az iGenerációért Egyesület szervezésében Illésfalvi Péter, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum hadtörténésze, hogy – amiként fogalmazott – tisztázó előadáson, beszélgetésen világítsa meg a 2. magyar hadsereg doni tragédiájának hátterét. 

Don-kanyar ifjúsági konferencia a Vármegyeházán

A megjelenteket a szervező iGenerációért Egyesület nevében Pletser Ádám köszöntötte, majd Vargha Tamás miniszterhelyettes, Székesfehérvár országgyűlési képviselője szólt a diákokhoz.

„Valóban sok tisztáznivalónk van a 83 évvel ezelőtti tragikus események, történések kapcsán! Ti nem emlékezhettek rá, de én és kortársaim úgy nőttünk fel, hogy egészen 1990-ig a történtekről nemhogy az igazat nem lehetett elmondani, de beszélgetni sem szabadott arról, pontosan mi is történt a 2. magyar hadsereggel.” – hangsúlyozta a miniszterhelyettes, aki szerint ez a hadsereg egyfajta „bélyeget” kapott a rendszerváltás előtti negyven évben, mely szerint nem harcoltak jól és bátran. „Tudnunk kell, hogy mindannyian, akik ott harcoltak, hősök voltak! A hazáért küzdöttek akkor is, ha a határoktól ezt több ezer kilométerre tették. A ma honvédjei is készek életüket adni a magyar hazáért. Ezért megbecsülés illeti az akkori és a mai katonákat is, különösen ma, amikor katonáink hat havi illetményüknek megfelelő fegyverpénzt kapnak különleges szolgálatukért.” – jelentette ki Vargha Tamás.

A házigazda nevében Dr. Tanárki Gábor főispán üdvözölte a diákokat, felidézve, hogy a nyolcvanas években, kisgyermekként tudta meg, hogy anyai nagymamájának első férje a Don-kanyarban vesztette életét, majd az ebből a házasságból született gyermek is meghalt a háború után, egy tüdőgyulladás miatt. Mint mondta, talán nincs is olyan család, aki ne lenne érintett ebben a tragédiában, és azt javasolta a diákoknak, kérdezzék meg nagyszüleiket, s – ha még élnek – dédszüleiket a háborús családi tragádiákról. „Soha nem volt talán időszerűbb a 83 évvel ezelőtti történésekről megemlékezni, mint most, amikor Európa ismét háborús pszichózisban él…” - vetette fel a főispán, hozzáfűzve: „Szolgáljon tanulságul mindannyiunk számára a II. magyar hadsereg tragédiája!” 

„A mai napig sok olyan állítás hangzik el a közbeszédben, ami egyszerűen nem igaz! Ha beleütköztök például olyanba, hogy papírtalpú bakancsot hordtak a katonák, vagy hogy 200 ezren haltak meg, akkor tudjátok, hogy ezek nem igazak!” – utalt az előadás „ködoszlató” céljára Illésfalvi Péter. A történész hétköznapi szavakkal, a tizenéves diákok számára is érthető módon helyezte kontextusba a II. világháború előtti időszakot, rámutatva, hogy miután a trianoni döntés alapján hazánk területének kétharmadát elvesztette, s hárommilliónál is több magyar került idegen állam fennhatósága alá, a revízió elutasítása politikai öngyilkosság lett volna.

Plasztikusan szemléltette, hogy döntően német (és részben olasz) támogatással, a revíziós politika eredményeként 1938 és 1941 között Magyarország több, az első világháború után elvesztett területet szerzett vissza, s miként vezetett ez arra a kényszerpályára, amelynek eredményeként hazájuktól sok ezer kilométerre, a Don-kanyar környéki harcokban kellett részt venniük a magyar katonáknak.

Mint elhangzott, Magyarország a trianoni békediktátum alapján nem fegyverkezhetett, nem fejleszthette úgy hadseregét, mint a szövetségesek, fegyverzete egyébként is csak a Kárpát-medencén belüli harcokra, tehát a jóval enyhébb telekre volt felkészítve.

Illésfalvi Péter számos magyar katonahős életén, cselekedetén keresztül mutatta be a helytállás és a katonai vitézség példáit, s közben a doni harcokban használt fegyvereket, például a Mannlicher-puskákat, a magyar fejlesztésű kézigránátokat, valamint a katonák ruházatát is megismerhették a fiatalok.

„Összesen körülbelül negyedmillió magyar ember fordult meg a 2. magyar hadsereg kötelékében, s ebből majdnem 150 ezren kerültek veszteséglistára, azaz meghaltak, megsebesültek, fogságba estek. Iragalmatlan nagy szám, ám a szovjet hadsereg azon törekvése, hogy a 2. magyar hadsereget teljesen bekerítsék és teljes egészében megsemmisítsék – amiként Sztálingrádnál Paulus tábornok 6. német hadseregével ezt megtették – nem sikerült. Kimondhatjuk, hogy a teljes szovjet hadműveleti siker a magyar katonák egyéni helytállásának köszönhetően maradt el!” – zárta előadását Illésfalvi Péter.