Előzetesben várta a tárgyalást a Móra Ferenc utcai betörő

 Több székesfehérvári családi házból lopott az a férfi, aki előzetes letartóztatásban várta a büntetőeljárás befejezését. Idén április 12-én a hajnali órákban érkezett bejelentés a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra, mely szerint a Móra Ferenc utcában lévő egyik családi házhoz tartozó élelmiszerbolt ajtaját feszegeti egy férfi.A fehérvári rendőrök ekkor fogták el a betörőt, aki több bűncselekményt is beismert.
2013.09.12. 11:28 |
Több székesfehérvári családi házból lopott az a férfi, aki előzetes letartóztatásban várta a büntetőeljárás befejezését. Idén április 12-én a hajnali órákban érkezett bejelentés a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra, mely szerint a Móra Ferenc utcában lévő egyik családi házhoz tartozó élelmiszerbolt ajtaját feszegeti egy férfi.
 
 
 A helyszínre érkező járőrök elfogták és a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra előállították K. László 46 éves pákozdi lakost. A férfit a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki lopás bűntett kísérlete elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, majd bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.
 
 A büntetőeljárás során a nyomozók megállapították, hogy a férfi további lopások elkövetésével is gyanúsítható. 2013. januárjában és februárjában 3 székesfehérvári és 1 pákozdi családi házból tulajdonított el készpénzt, ékszereket és műszaki cikkeket.
 
 K. László kihallgatása során beismerő vallomást tett. A Székesfehérvári Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a napokban befejezte a nyomozást az azóta is előzetesben lévő gyanúsítottal szemben és a keletkezett iratokat 2013. szeptember 11-én vádemelési javaslattal küldte meg a Székesfehérvári Járási Ügyészségnek.
 

Kék hírek

  1. Emlékezzünk biztonságban szeretteinkre!

    Mindenszentek és halottak napja környékén sokan keresik fel a temetőket, hogy elhunyt szeretteikre emlékezzenek. A kegyeleti időszakban keletkező tüzeket gyakran a sírkertekben felügyelet nélkül hagyott mécsesek, illetve az otthonokban meggyújtott gyertyák okozzák. A tűzesetek megelőzése ebben az időszakban is kiemelten fontos.

    2026.10.29.
  2. Tilos az égetés

    Az elmúlt hétvégén és a héten is több alkalommal riasztották a megye tűzoltóit olyan szabadtéri tűzesetekhez, amelyeknél kerti égetés során terjedtek tovább a lángok. Az aszály miatt a növényzet mindenhol rendkívül száraz, és az óvintézkedések ellenére is pillanatokon belül továbbterjedhet a tűz, amely sérülést és jelentős anyagi kárt is okozhat.

    2026.10.15.
  3. Zsarolás, kifosztás, rablás

    A Székesfehérvári Járási Ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta azt a férfit, aki számos erőszakos bűncselekményt követett el. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított idén februárban megfenyegette egy büfé alkalmazottját, és így szerzett pénzt tőle, majd tavasszal egy nővel dulakodott, és ezután vette el a készpénzét.

    2026.10.01.
  4. Letartóztatták a nőt

    A Székesfehérvári Járási Ügyészség indítványa alapján a bíróság elrendelte annak a nőnek a letartóztatást, aki a gyanú szerint több erőszakos és vagyon elleni bűncselekményt követett el az elmúlt időszakban.

    2026.09.24.