-
Nyitott szertárkapuk
Sokak számára ismerős rendezvény a Nyitott szertárkapuk programsorozat. A gyermeknaphoz kapcsolódó eseményt rendszerint országszerte nagy várakozás előzi meg. Idén május 26-án, azaz a hónap utolsó vasárnapján várják a hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltóságok azokat a családokat, amelyek szívesen barangolnának a tűzoltólaktanyák szertárkapuin belül.
2024.05.17. -
Apját bántalmazta
A Székesfehérvári Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki felfüggesztett szabadságvesztés büntetésének próbaideje alatt bántalmazta apját.
2024.05.15. -
Rendőrkézen a dílerek
Kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányságon. A rendőrség kezdeményezésére a bíróság elrendelte két gyanúsított letartóztatását, egy bírói felügyeletét, ketten szabadlábon védekeznek.
2024.05.10. -
Édesanyját bántalmazta
A Székesfehérvári Járási Ügyészség súlyos testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntette miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki többször súlyosan bántalmazta az anyját.
2024.05.09.
Eltűnt egy siketnéma fiatalember - keresi a rendőrség
A Székesfehérvári Rendőrkapitányság közigazgatási eljárást folytat a képen látható Lakatos Albert eltűnése ügyében. A 33 éves fiatalember a Fejér Megyei Önkormányzat Integrált Szociális Intézetéből, Polgárdi-Tekerespusztáról néhány napja ismeretlen helyre távozott. Albert siketnéma, kommunikációra képtelen, közepes fokban szellemi fogyatékos. Előfordulási helyei: vasútállomások környéke, vonatok, továbbá az orvosi rendelők, egészségügyi intézetek környéke.
2009.03.19. 13:38 |
A Székesfehérvári Rendőrkapitányság közigazgatási eljárást folytat a képen látható Lakatos Albert eltűnése ügyében. A 33 éves fiatalember a Fejér Megyei Önkormányzat Integrált Szociális Intézetéből, Polgárdi-Tekerespusztáról néhány napja ismeretlen helyre távozott, azóta gondozási helyére nem érkezett vissza. Életjelet nem adott magáról. Albert siketnéma, kommunikációra képtelen, közepes fokban szellemi fogyatékos.
Személyleírása: 155 cm magas, normál testalkatú, arca kerek, haja színe fekete, szeme színe barna.
Különös ismertetőjele: mellkasán „Ercsi” felirat van tetoválva, fogazata erősen hiányos.
Előfordulási helyei: vasútállomások környéke, vonatok, továbbá az orvosi rendelők, egészségügyi intézetek környéke.
A rendőrség kéri, hogy aki információval rendelkezik a férfi jelenlegi hollétére vonatkozóan, hívja a Székesfehérvári Rendőrkapitányságot a 22-541-600-as telefonszámon, vagy tegyen bejelentést a 107-es, 112-es segélyhívó számok bármelyikén.