Első kézből Fehérvár – indul a Balatoni úti felüljáró felújítása, elkészült a Gazdasági Program felülvizsgálati javaslata

Az Első kézből Fehérvár címmel a város polgármesterének közösségi oldalán megjelent bejegyzés az alábbiakban olvasható.
2020.07.09. 18:49 |
Első kézből Fehérvár – indul a Balatoni úti felüljáró felújítása, elkészült a Gazdasági Program felülvizsgálati javaslata

Tisztelt Fehérváriak!

Néhány kiemelten fontos fehérvári ügy kapcsán adok ki ma rendkívüli tájékoztatót.

I. A Balatoni úti felüljáró felújítása

Halaszthatatlan és fontos felújítást indítunk a Balatoni úti felüljárón. Sajnos a töltés olyan rossz állapotban van, hogy szükséges az azonnali megerősítés. Az Önkormányzat a nehéz gazdasági helyzet ellenére is biztosítja a közel 160 millió forintos forrást ehhez a felújításhoz. A kiemelt forgalmat bonyolító útszakasznak a szeptemberi tanévkezdésig el kell készülnie, így TELJES ÚTZÁR mellett zajlik a beruházás. JÚLIUS 13-TÓL, HÉTFŐN REGGEL 08.30 ÓRÁTÓL VÁRHATÓAN AUGUSZTUS 27-IG teljes szélességben lezárásra kerül a Balatoni út Horvát István és Borszéki utca közötti szakasza. A forgalom irányításában a rendőrség segítségét is kértük. A szakemberek többféle terelőútvonalat dolgoztak ki, amelyeket a gépjárművel érkezők, az ott közlekedő helyi és helyközi autóbuszok, illetve a gyalogosok és kerékpárosok tudnak használni.

Ezek a városi honlapon részletesen olvashatóak: https://www.szekesfehervar.hu/megujul-a-balatoni-uti-feluljaro-teljes-utzar-lesz-julius-13-tol

Tudom, hogy egy ilyen nagy gyűjtőút egy szakaszának lezárása mindig kellemetlenséget okoz, de azonnali beavatkozásra van szükség, és szeretnénk, hogy tanévkezdésre befejeződhessen a felüljáró megerősítése. A felújítás idején kérem, hogy fokozottan figyeljék a kihelyezett terelőtáblákat, valamint a Waze alkalmazás is rendkívül nagy segítséget nyújt az aktuális forgalmi viszonyok felmérésében, kiemelten javasoljuk ennek használatát! Tudom, nehéz időszak lesz, de előre is köszönöm a közlekedők türelmét és megértését!

II. A Gazdasági Program felülvizsgálata

Törvényi kötelezettség minden ciklus kezdetén a Gazdasági Program megalkotása minden önkormányzat számára. Ezt én – a rendkívüli jogkörben polgármestereket megillető felhatalmazással élve – nem kívántam egyedül elfogadni, ezért megvártam, hogy arról a közgyűlés dönthessen. Így holnap az erre vonatkozó szakpolitikai anyagot a képviselőtestület elé terjesztem.

A beterjesztésre kerülő javaslat szerves folytatása a 2015-ben elfogadott Gazdasági Programnak, de nem vonatkoztathatunk el a járványhelyzet miatt radikálisan megváltozott gazdasági körülményektől. Ezért már hetekkel ezelőtt kértem képviselőtársaimat – pártállástól függetlenül –, hogy tegyék meg javaslataikat a Gazdasági Program felülvizsgálatával kapcsolatban, hiszen ebben a helyzetben különösen fontos lett volna az emberek érdekében a politikai oldalak közötti együttműködés – sajnos azonban javaslatok nem érkeztek.

A Program alapvetései:

1. A 2015-2020 közötti Gazdasági Programban jövőképként megfogalmazott célkitűzések helytállóak voltak, a beavatkozási területek alapvetései most is érvényesek. Kiemelkedő növekedési pályán haladt a város, jól mutatja ezt, hogy míg 2015-ben 12,9 milliárd, addig 2019-ben már 20 milliárd forint volt a helyi iparűzési adó bevétel Székesfehérváron. Ennek az alapja a fehérvári gazdasági teljesítményének drasztikus növekedése volt. Ezt a fejlődést törte meg a világjárvány, ami a legnagyobb gazdasági szereplőkkel egyeztetve azt jelenti: a várható iparűzési adó bevétel könnyen lehet, hogy 2020-ban nem fogja elérni a 14 milliárd forintot sem.

2. A kötelező önkormányzati feladatok, így az önkormányzat hatáskörébe eső közszolgáltatások semmilyen körülmények között nem sérülhetnek, ellátásuk biztosított kell legyen a jelenlegi, bizonytalan gazdasági körülmények között is.

3. Ezek mellett ugyanakkor Székesfehérváron ki fogunk tartani az eddig sikert hozó és városunkat ismét térképre helyező fejlesztések, valamint a nem kötelező feladatok mellett is, mert ezek teszik élhető, pezsgő és versenyképes várossá Fehérvárt.

4. 2020 és 2021 azonban a takarékosság évei kell legyenek, hogy a jelentős bevételkiesést – amely akár évente 9 milliárd forintra is rúghat – kezelje, és ez minél kevésbé éreztesse hatását a fehérváriak számára. Mindazonáltal le kell szögezzem: a megszokottakhoz képest kevesebb fejlesztést és programot tudunk megvalósítani a következő másfél évben, előbbiek közül csak a legsürgetőbbekre koncentrálunk, utóbbiak esetében inkább kevesebb, de magas minőségű és minél változatosabb programot igyekszünk megvalósítani.

5. A felülvizsgálat természetesen kiterjedt az önkormányzati cégekre is. Megállapítást nyert, hogy szükséges az önkormányzati cégek rendszerében egy holdingstruktúra kialakítása. De ezt nem egy – sok pénzbe kerülő – új holdingcég létrehozásával kívánjuk elérni, hanem a holdingközpontot az Önkormányzat saját munkaszervezetében, saját szakembereire támaszkodva hozza létre. Az összes önkormányzati cégre vonatkozó tulajdonosi joggyakorlás következetes és koordinált erősítése, a gazdasági társaságok közötti, a tulajdonosi érdek elsődlegességét garantálni képes, összehangolt együttműködés érdekében hozzuk meg ezt a döntést.

6. A konkrét intézkedések közül kiemelten fontosnak tartom közzétenni, hiszen működési formájuk a jövőben megváltozik, hogy a Fehérvár Médiacentrum Kft. és a Fehérvári Programszervező Kft. a nem gazdasági társaságként, hanem önkormányzati intézményként fog tovább működni. Ebben a helyzetben ennek a rendszernek a működtetése sokkal olcsóbb lesz, valamint a hatékonyságot és az átláthatóságot tovább tudjuk növelni. Az előterjesztés a holnapi naptól mindenki számára elérhető lesz a város honlapján.

A Gazdasági Program felülvizsgálatát optimistán zárjuk, bízunk abban, hogy a makrogazdasági folyamatok gyorsabban rendeződnek vissza, mint arra néhány gazdasági elemző számít. Azon dolgozunk, hogy a helyi erős gazdaság a bekövetkezett veszteségeket mielőbb kezelni tudja, ezzel biztosítva, hogy az eddig elért eredményekre alapozva tovább építkezhessen Székesfehérvár. Természetesen ebben az időszakban kiemelten fontos, hogy folyamatosan értékeljük a gazdasági folyamatokat, és amennyiben szükséges, akár a Gazdasági Programot is módosítsuk.

dr. Cser-Palkovics András

Székesfehérvár polgármestere

Közlemények

  1. Hulladékszállítás húsvétkor

    A hulladékszállítás rendje nem, de az ügyfélszolgálat és a hulladékudvarok nyitvatartása változik húsvétkor. A Depónia a lakossági hulladékszállítást 2024. március 29-én, pénteken és 2024. április 1-én, hétfőn is a megszokott ürítési rend szerint végzi. A kukákat a szokásos rend szerint reggel 6 óráig kell kihelyezni.

    2024.03.28.
  2. Parkolás húsvétkor

    2024. március 29-én péntektől egészen 2024. április 1-jén, húsvét hétfőig az I.,II. és III. övezetben díjmentes lesz a parkolás Székesfehérváron. A történelmi belvárosba, ami kiemelt parkolási zóna ezen időszak alatt is csak engedéllyel lehet behajtani és a parkolásért is díjat kell fizetni! Az ingyenes parkolásról mindenki értesül, aki parkolójegyet szeretne váltani, ebben az időszakban nem működnek a parkolóautomaták a városban.

    2024.03.27.
  3. Bővül a biohulladék-gyűjtés

    2024. április 1-től Székesfehérváron két további körzetben - Ybl Miklós és a Királykút lakónegyedben - is elindul a konyhai zöld- és élelmiszerhulladékok házhoz menő gyűjtése. A gyűjtés módjáról és a hulladékgyűjtő edénybe helyezhető hulladékok típusairól ITT tájékozódhatnak!

    2024.03.26.
  4. Áramszünet lesz több utcában

    Az E.ON tájékoztatása szerint március 25-én, 26-án, valamint 27-én és 28-án, hétfőn, kedden, szerdán és csütörtökön áramszünetre kell számítani Székesfehérvár egyes utcáiban. Az érintett területeken kérik a lakosság megértését.

    2024.03.22.