-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Elkezdődött a Kodolányi Napok programsorozata
A Kodolányi Napok idei programsorozatának megnyitójára 20.30 órakor kerül sor a Városház téren, ahol Székesfehérvár polgármestere köszönti a diákokat. A már hagyományosnak mondható kétnapos programsorozatot, a "KONA"- t a hallgatói önkormányzat szervezi, a rendezvényen számos tudományos és szórakoztató program kapott helyet.
A programok május 4-én délután kezdődnek különböző kulturális és sport rendezvényekkel. Az első meghirdetett program Szép Ernő Május című regénye alapján készült színdarab bemutatása a Szent István terem nagyszínpadján hat órai kezdettel. Fél nyolctól, pedig a belvárosban mutatják meg a főiskola hallgatói, hogy nem csak elméleti emberek. Mindezt egy váltófutás keretében teszik meg.
Majd az igazi kikapcsolódás fél tízkor veszi kezdetét a táncházban, ahol fellép a Coco loco együttes. Ezzel párhuzamosan egy jazz klub és teaház is fog működni.
Az igazi fesztivál csak május 5-én veszi kezdetét. Az egész napos programsorozaton helyt kapott az Angol tanszék PhD-s kollégáinak tudományos rendezvénye is.
Azok, akik inkább a könnyebben emészthető programokat választanák az előző este után, sem fognak csalódni. Az iskola hátsóudvarán végig kóstolhatják a halászléfőző-verseny pályamunkáit, vagy éppen sakkozhatnak a borbarát klub borainak ízlelése közben.
Az este sem lesz unalmas, hiszen a nagyszínpadon két nagyszerű zenekar követi egymást. Elsőként háromnegyed nyolcas kezdettel a Paradicsom zenekar lép színpadra, akik az Illés és az LGT együttes, illetve Demjén Fecó nótáival fogják szórakoztatni a közönséget.
Fél tízkor kezdődik a Kodolányi napok fénypontja, a méltán híres Anima Sound System koncertje, akik misztikus hangzásvilágukkal garantáltan óriási bulival zárják a napot.
Akiknek még ennyi sem lenne elég, azokat tizenegy órától várják az óriáskerék alatti szórakozóhelyre egy grillpartival összekötött diszkóba.