-
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Mondjad, Atikám!
Korlátozott számban lehet még jegyet váltani Vecsei H. Miklós és Balla Gergely József Attila-estjére. A székesfehérvári közönség május 4-én, hétfőn 19 órakor nézhezi meg a Mondjad, Atikám! előadást a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.29. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
"Éljen a király!" - esküvő és királyi lakoma a Városház téren
Ökörsütés, kappan leves, parázson sült halak és rengeteg érdeklődő a Királyi Esküvő rendezvénysorozat második napjának délutánját, amikor örök hűséget esküdött László, a magyarok választott királya és Rheinfeldi Adelheid sváb hercegnő. A programok sorában díszszemle, lovagok-pogányok összecsapás, valamint királyi esküvő, királyi lakoma és menyasszonytánc is helyet kapott. Tudósítónk monarchiát követelő állampolgárokkal, 35 fokos meleggel és rendkívül ízletes szendvicsekkel is találkozik a Városház téren. (Képgalériánk az eseményről) A Királyi Esküvő első napja / Királyi Esküvő második nap - délelőtt
Ökörsütés, kappan leves, parázson sült halak és rengeteg érdeklődő a Királyi Esküvő rendezvénysorozat második napjának délutánját, amikor örök hűséget esküszik László, a magyarok választott királya és Rheinfeldi Adelheid sváb hercegnő. A programok sorában díszszemle, lovagok-pogányok összecsapás, valamint királyi esküvő, királyi lakoma és menyasszonytánc is helyet kap. Tudósítónk monarchiát követelő állampolgárokkal, 35 fokos meleggel és rendkívül ízletes szendvicsekkel is találkozik a Városház téren. (Képgalériánk az eseményről)
Bár a legnagyobb érdeklődés kétségtelenül az ökörsütést kísérte, sokan figyelték a Városház téren a barantások „véres” küzdelmeit is, akik a legkülönbözőbb módon játszották el, hogyan végeznének a pogányokkal. Végül a király és a táltos lecsendesítette a harcosokat, így a templom-színpadon megkezdődhetett az esküvői szertartás. Ezt követően László király és az újdonsült királyné, Rheinfeldi Adelheid az ökörsütőhöz mentek, ahol kóstolót kaptak a finomságokból, majd a királyi menet átvonult a Hiemer ház előtti színpadhoz, ahol az asztali áldást követően kezdetét vette a királyi lakoma.
A király és udvartartása jóízűen fogyasztotta el a kappanlevest, majd a parázson sült halkülönlegességek következtek. A közönségnek ekkor már összefutott a nyál a szájában, így a lehető legjobbkor jött az a nagylelkű felajánlás, hogy a lakoma közben finomságokkal töltött szendvicskéket osztanak szét az érdeklődők között. Ekkor már egy borízű hang is elégedettségét fejezte ki a tömegből, spontán feltörő „Éljen a király!” felkiáltással. Az állampolgári véleménynyilvánítást a tömegben álldogáló rendőrök sem minősítették az alkotmányos rend megdöntésére irányuló kísérletnek, így folytatódhatott a rendezvény.
Még nagyobb elégedettség kísérte az ökör porciózását, amelyből már a lovagok és barantások is részesültek. A lakomát kórus és a táncprodukciók is kísérték, majd a táncműsort lezáró menyasszonytánc után a király és a királyné eltávozott. Ezt követően kezdődött meg a „bolondok lakomája”, amely a záró fejezetét jelentette a 2006. évi Királyi Esküvőnek.