Elfogták a rendőrök a város fiatal szarkáját

A Tóvárosi lakónegyedben a minap tetten értek egy fiatal férfit, amint egy parkoló személygépkocsiból lopni próbált. B. Z. Bendegúz 19 éves fehérvári fiatalember néhány hónappal korábban már egy kerékpárt is ellopott Székesfehérváron a Koppány utcából, továbbá amikor postai kézbesítő volt, akkor a rábízott nyugdíjakat nem adta át a címzetteknek, hanem saját céljára használta fel.
2014.05.06. 08:29 |
 Székesfehérváron a Tóvárosi lakónegyedben tetten értek egy fiatal férfit, amint egy parkoló személygépkocsiból lopni próbált. A helyszínre érkező járőrök elfogták és a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra előállították B. Z. Bendegúz 19 éves fehérvári fiatalembert. Az elfogott tolvaj néhány hónappal korábban már egy kerékpárt is ellopott Székesfehérváron a Koppány utcából, továbbá amikor postai kézbesítő volt, akkor a rábízott nyugdíjakat nem adta át a címzetteknek, hanem saját céljára használta fel.
 
A nyomozók B. Z. Bendegúzt lopás vétség és lopás vétség kísérlete elkövetésének valamint sikkasztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.

Kék hírek

  1. Emlékezzünk biztonságban szeretteinkre!

    Mindenszentek és halottak napja környékén sokan keresik fel a temetőket, hogy elhunyt szeretteikre emlékezzenek. A kegyeleti időszakban keletkező tüzeket gyakran a sírkertekben felügyelet nélkül hagyott mécsesek, illetve az otthonokban meggyújtott gyertyák okozzák. A tűzesetek megelőzése ebben az időszakban is kiemelten fontos.

    2026.10.29.
  2. Tilos az égetés

    Az elmúlt hétvégén és a héten is több alkalommal riasztották a megye tűzoltóit olyan szabadtéri tűzesetekhez, amelyeknél kerti égetés során terjedtek tovább a lángok. Az aszály miatt a növényzet mindenhol rendkívül száraz, és az óvintézkedések ellenére is pillanatokon belül továbbterjedhet a tűz, amely sérülést és jelentős anyagi kárt is okozhat.

    2026.10.15.
  3. Zsarolás, kifosztás, rablás

    A Székesfehérvári Járási Ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta azt a férfit, aki számos erőszakos bűncselekményt követett el. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított idén februárban megfenyegette egy büfé alkalmazottját, és így szerzett pénzt tőle, majd tavasszal egy nővel dulakodott, és ezután vette el a készpénzét.

    2026.10.01.
  4. Letartóztatták a nőt

    A Székesfehérvári Járási Ügyészség indítványa alapján a bíróság elrendelte annak a nőnek a letartóztatást, aki a gyanú szerint több erőszakos és vagyon elleni bűncselekményt követett el az elmúlt időszakban.

    2026.09.24.