-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Elfoglalták városunk végzősei a főteret - bolondballagás és "Maturandus Maskara" díj
Napoleon szavait idézve, miszerint "Ha egy városban jársz, alaposan ismerd meg, mert sohasem tudhatod, mikor kell elfoglalnod." adta át a város főterét a végzős diákoknak Warvasovszky Tihamér polgármester. A diákok éltek is ezzel és talán ennyi borotva- és tejszínhab sohasem borította még a Városház teret, ugyanis a diákok egymást tejszínhabbal is „feldíszítették”. A színes kavalkádban egyiptomi nőként ismerhettük fel városunk idei szépségkirálynőjét, Molnár Szimonettát, akinek osztálya a Kodolányi János Középiskola negyedikesei megnyerték a "Maturandus Maskara" verseny egyik díját. A másik nyertes osztály a Lánczos Kornél Reálgimnázium 12/c volt. Több mint 60 kép a bolondballagásról (a végén vannak a jobbak...)
Napoleon szavait idézve adta át a város főterét a végzős diákoknak Warvasovszky Tihamér polgármester. A diákok éltek is ezzel és talán ennyi borotva- és tejszínhab sohasem borította még a Városház teret, ugyanis a diákok egymást tejszínhabbal is „feldíszítették”. A színes kavalkádban egyiptomi nőként ismerhettük fel városunk idei szépségkirálynőjét, Molnár Szimonettát, akinek osztálya a Kodolányi János Középiskola negyedikesei megnyerte a "Maturandus Maskara" verseny egyik díját. A másik nyertes osztály a Lánczos Kornél Reálgimnázium 12/c volt.
Több mint 60 kép a bolondballagásról (a végén vannak a jobbak...)
A Tópartis 12/d osztály fiú tagjai babos kendős nagymamáknak öltöztek, egyetlen gondjuk csak az volt, hogy: „mivé lett ez a mai világ kedveskéim”. A rajzfilmek hősei is életre keltek, a Lánczos Kornél Gimnázium másik osztálya a Shrek szereplőit elevenítették meg. A természettudományis osztály pedig egy igazi cigány lakodalmat varázsolt a városháza kapuja elé. Lovas kocsin tyúkokkal együtt fújta trombitán az egyik tag a macskajaj zenéjét -nyertek is ezzel.
A tömegben megbújt az egyik helyi középiskola Jamaicai tagozata. A diákok Bob Marley ruházatát másolták le és a ritmusos Regae zenére vonaglottak és még egy füstgépet is hoztak magukkal (a kérdés az, hogy mit füstöltek).
Néhány osztály már a bolondballagás alatt is készült az érettségire, a Kodolányisok egyiptomi jelenetet mutattak be, míg egy másik iskola tagjai a jelenkori történelemből merítettek és egy egész pártbizottságot testesítettek meg és persze a világproletárjai sem maradhattak otthon.
A végjáték és a zsűri ítélete szerint a Kodolányi János Szakközépiskola és Gimnázium 12/A osztálya és a Lánczos Kornél Reálgimnázium 12/C osztálya vihette haza a 100-100 ezer forintot melyet az érettségi bankett költségeire fordíthatnak. A holnapi nap már inkább a könnyekről és a búcsúzkodásról fog szólni, hétfőn meg már Magyar nyelv és irodalomból kell bizonyítaniuk az érettségin.
Szerkesztőségünknek az alábbi fiatalember öltözete tetszett a legjobban, nem titkolva a számítógépek és az informatika iránti elfogultságunkat. Gratulálunk az ötletes "jelmezhez"! Õ már fizikálisan is része az internetes kultúrának...
