-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Eleven Hold Klippremier az interneten szerda délután
Kedden debütál a székesfehérvári Eleven Hold együttes nemrég megjelent lemezéhez kapcsolódó videoklip, ami a Ha így állunk, arra című számot viszi fel a képernyőkre. A videót először az együttes honlapján teszik nyilvánossá szerdán, pontban 16 órakor, míg a hazai zene tévén csak péntektől lesz látható a Herkó Attila által rendezett klip. A forgatás során egyedi képvilágot hoztak életre, ami inkább egy tudományos-fantasztikus film hangulatvilágát tükrözi vissza.
Az együttes tagjai milyennek érzik az új számot, szerintetek hogyan sikerült?
Nap: Ez a szöveg dühös picit a szerelemre. Nem beletörődő, hanem megértő személy szavai ezek. Nem olyané, aki azt mondja, "Jó napot, biztos úr!" miközben a háta közepére kívánja, hanem olyané, aki kívül lázad, és belül nem haragszik az emberre, aki csak a szent elkerülhetetlen előtti meghajlást tartja nehéznek.
Gyuszi: Ez egy húzós, gyors dal, amely kicsit talán az agresszióról szól.
Nap azt énekli: "Tépj szét, nem baj ha gyűlölsz, a pénzedért megteheted! Szidj még...". Egy durva pop-rock csapást készülünk mérni!
Zsófi: Az új lemez első klipjével egy "zúzós" koncerthangulatot próbálunk átadni, mely az egész harmadik album hangulatát jellemzi.