-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Együtt.Újra. - újjáéledő közösségi élet a fiatalok szemével
A 20 legjobb pályaműből álló kiállítás november 25-től november 30-ig látható a Fehérvári Civil Központban.
"Örülök, hogy a Nemzeti Ifjúsági Tanács kiállítása megnyílhatott ma a Civil Központban, hiszen olyan élményeket, programokat mutat be, amelyeket a pandémia után, az újranyitást követően szerveztek a fiatalok. Mind-mind olyan rendezvényt láthatunk, amelyeket a fiatalokat segítő szervezetek, illetve ifjúsági szervezetek rendeztek. Jó látni, hogy a pandémia után milyen gyorsan és dinamikusan tért vissza az élet és reméljük, hogy ezek az idők már nem jönnek vissza és nem kell újra átélni ezt a helyzetet. Aki megnézi ezt a tárlatot, érezheti azt a felszabadultságot és örömet, amit a fiataljaink éreztek a pandémia után" - mondta el a megnyitón Molnár Tamás környezetvédelmi és civil ügyek tanácsnoka, aki arra buzdította a fehérváriakat, hogy jöjjenek el és nézzék meg ezt a kiállítást.
A Nemzeti Ifjúsági Tanács a Miniszterelnökség együttműködésével és támogatásával indított fotópályázatot nyáron. A fotópályázat célja az volt, hogy a 18 és 35 év közötti fiatalok a kamerán keresztül mutassák be a koronavírus-járványt követően a nyári időszakban újjáéledő közösségi életet.
A pályázatra 81 pályamunka érkezett, melyből a zsűri kiválasztotta a dobogós helyezetteket és a legjobb húsz fotót, valamint közönségdíj is született. Az ünnepélyes díjátadót követően megnyílt és útnak indult a húsz legjobb pályamunkából álló vándorkiállítás, amely november 25-től november 30-ig látható Székesfehérváron.