Egy talpraesett kisfiú vezette nyomra a székesfehérvári rendőröket

Az egyenruhások apró ajándékkal köszönték meg a 9 éves fiúcska hathatós segítségét.
2023.08.17. 14:09 |
Egy talpraesett kisfiú vezette nyomra a székesfehérvári rendőröket

A rendőrségre 2023. augusztus 8-án délután érkezett bejelentés arról, hogy Székesfehérváron, a Széchenyi utcában található zajvédő betonkerítést egy ismeretlen autó kidöntötte. A Székesfehérvári Rendőrkapitányság Helyszínelő- és Balesetvizsgáló Alosztályának munkatársai azonnal megkezdték a nyomok rögzítését és az adatgyűjtést. Az eset körülményeinek vizsgálata még az egyenruhások számára is meglepő fordulatot vett, amikor a tanúkutatás során egy mindössze 9 éves kisfiú szolgált olyan információkkal, melyek egészen az elkövetőig vezették őket.

A kisfiú elmondta, hogy látta, amint egy teherautó tolatás közben nekihajtott a betonfalnak, és ledöntötte azt.

Az ütközést követően a sofőr kiszállt, megnézte az általa okozott kárt, majd mintha mi sem történt volna, visszaült a járművébe, és elhajtott. Az éles szemű kis megfigyelő precíz és részletes leírást adott a rendőröknek a járműről, ezzel is megkönnyítve az elkövető teherautó-vezető azonosítását és felkutatását, így a sofőr nem kerüli el a felelősségre vonást.

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság munkatársai 2023. augusztus 16-án délután felkeresték a kisfiút és családját, hogy egy baleset-megelőzési ajándékcsomaggal köszönjék meg a szemfüles legényke segítségét. A meglepett kisfiú örömmel fogadta az ajándékot, és büszkén árulta el kollégáinknak, hogy ő maga is rendőr szeretne lenni.


Kék hírek

  1. Őrizetben az adathalász csalópár

    Több mint száz sértettet érintő online banki csalássorozat ügyében folytatott nyomozás eredményeként rendőrkézre került két 21 éves gyanúsított. A Fejér megyei rendőrök több hónapon át nyomoztak a duó ügyében, úgy tűnik, nemcsak csalás miatt, hanem kábítószer-kereskedelem miatt is felelniük kell a gyanúsítottaknak.

    2026.06.12.
  2. Kizuhant az ötödikről

    A József Attila Középiskolai Kollégium egyik diákja vasárnapról hétfőre virradó éjszaka zuhant ki az épületből. A gyermeket a mentők stabilizálták, jelenleg kórházban ápolják.

    2026.06.08.
  3. A rendőrség eljárást indított az összedőlt székesfehérvári épület ügyében

    A Székesfehérvári Rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen indított eljárást hétfőn, miután összeomlott egy bontás alatt lévő, négyemeletes ipari épület Székesfehérváron, amelynek romjai alól egy embert életveszélyes állapotban mentettek ki.

    2026.06.01.
  4. Leomlott egy bontás alatt álló négyemeletes épület - folyik a műszaki mentés

    Leomlott egy bontás alatt álló négyemeletes épület, Székesfehérváron a Takarodó úton. Egy ember a romok alatt rekedt, a székesfehérvári hivatásos tűzoltók érkeztek a baleset helyszínére, ahova több speciális és kutyás kereső-mentőegység is elindult. A műszaki mentést egy erőgép segíti az épület romjainak eltávolításában - közölte a a Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője.

    2026.06.01.