Egy kilogramm fűvel fogták el a belvárosban

Egy kilogramm cannabist foglaltak le a rendőrök Fehérváron, amikor az Ányos Pál utcában elfogtak három férfit. A fehérvári rendőrök az átadást követően fogták el a bűncselekmény elkövetőit, akiktől egy kilogramm marihuánát és több mint egy millió forintot foglaltak le.
2016.02.15. 09:55 |
Egy kilogramm cannabist foglaltak le a rendőrök Fehérváron, amikor az Ányos Pál utcában elfogtak három férfit. A fehérvári rendőrök az átadást követően fogták el a bűncselekmény elkövetőit, akiktől egy kilogramm marihuánát és több mint egy millió forintot foglaltak le.
G. Csaba 38 éves balatonfűzfői, B. Gábor 33 éves szegedi és T. Norbert 38 éves székesfehérvári lakost a nyomozók kábítószer kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd bűnügyi őrizetbe vették őket.

Kék hírek

  1. Emlékezzünk biztonságban szeretteinkre!

    Mindenszentek és halottak napja környékén sokan keresik fel a temetőket, hogy elhunyt szeretteikre emlékezzenek. A kegyeleti időszakban keletkező tüzeket gyakran a sírkertekben felügyelet nélkül hagyott mécsesek, illetve az otthonokban meggyújtott gyertyák okozzák. A tűzesetek megelőzése ebben az időszakban is kiemelten fontos.

    2026.10.29.
  2. Tilos az égetés

    Az elmúlt hétvégén és a héten is több alkalommal riasztották a megye tűzoltóit olyan szabadtéri tűzesetekhez, amelyeknél kerti égetés során terjedtek tovább a lángok. Az aszály miatt a növényzet mindenhol rendkívül száraz, és az óvintézkedések ellenére is pillanatokon belül továbbterjedhet a tűz, amely sérülést és jelentős anyagi kárt is okozhat.

    2026.10.15.
  3. Zsarolás, kifosztás, rablás

    A Székesfehérvári Járási Ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta azt a férfit, aki számos erőszakos bűncselekményt követett el. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított idén februárban megfenyegette egy büfé alkalmazottját, és így szerzett pénzt tőle, majd tavasszal egy nővel dulakodott, és ezután vette el a készpénzét.

    2026.10.01.
  4. Letartóztatták a nőt

    A Székesfehérvári Járási Ügyészség indítványa alapján a bíróság elrendelte annak a nőnek a letartóztatást, aki a gyanú szerint több erőszakos és vagyon elleni bűncselekményt követett el az elmúlt időszakban.

    2026.09.24.