-
„Élünk, dolgozunk, s őrizzük a hagyományokat” - bemutató a Vörösmarty Színházban
Bemutatta a Vörösmarty Színház Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját a Kozák András Stúdióban. Az előadást Botos Bálint állította színpadra, aki rendezésében a szereplők zárt élethelyzetét helyezte fókuszba, amelyben egy haldokló jelenléte határozza meg a viszonyokat.
2026.04.26. -
Mindent József Attiláról
A Tarsoly Ifjúságért Egyesület és a Vörösmarty Mihály Könyvtár immár 35. alkalommal várta a középiskolás diákokat, hogy a költészet napjához kapcsolódva megmutathassák, mennyire ismerik József Attila életét és hatását a magyar költészetre.
2026.04.24. -
"Angyaltollat keresni mentem"
Nagy László, egykori kiváló író születésének 100. évfordulójára emlékeztek a tavalyi évben a Csoóri Sándor Társaságnál. Az ő kezdeményezésükre rendeztek filmvetítést a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.24. -
Schumann Salon
A horvát-magyar kapcsolat ápolása volt a célja annak a Schumann Salon elnevezésű irodalmi estnek, amelyet a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban szerveztek meg. A program során a zenei produkciók mellett verseket és prózákat is hallhatott a közönség.
2026.04.24.
Egészségvédő előadás az ünnepekre készülve a Királykút Emlékházban
Ahhoz, hogy lelkiismeret furdalás és testsúly- növekedés nélkül tudjuk élvezni a finomabbnál finomabb ételeket télen, fontos, hogy betartsunk néhány alapvető szabályt. Emellett a tél közeledtével számos dologra érdemes odafigyelni egészségünk megőrzése érdekében. Ehhez nyújtanak most segítséget a 2013. november 27-én, szerdán 17.30 órakor kezdődő programon a Királykút Emlékházban.
2013.11.22. 13:24 |
A karácsonyi ünnepekre és a téli időszakra érdemes már előre felkészíteni szervezetünket. Ebben szakorvosok nyújtanak segítséget azoknak, akik ellátogatnak 2013. november 27-én, szerdán 17.30 órakor a Királykút Emlékházban tartandó előadásra. Minden korosztály számára fontos ez a kérdés, ám kiemelten az idősebbekre számítanak a programon. A rendezvényt Vargha Tamás államtitkár nyitja meg. Az egészségvédő előadás szervezői, Brájer Éva alpolgármester és Deák Lajosné mindenkit szeretettel vár.
A családi vacsorák, étkezések hozzátartoznak a karácsonyi ünnepekhez. Ahhoz, hogy lelkiismeret-furdalás és testsúlynövekedés nélkül tudjuk élvezni a finomabbnál finomabb ételeket, fontos, hogy betartsunk néhány alapvető szabályt. Emellett a téli időszak közeledtével is számos dologra érdemes odafigyelni egészségünk megőrzése érdekében. Ehhez nyújtanak most segítséget a 2013. november 27-én, szerdán 17.30 órakor kezdődő programon a Királykút Emlékházban.
A Mentaház Magánorvosi Központ képviseletében Mészárosné Jaskó Enikő dietetikus és Dr Kurucsai Gábor belgyógyász tart előadást. Szó lesz arról, hogy a hagyományos ételek megtartása mellett milyen korszerű technikákkal tudjuk elkerülni az ilyenkor gyakran jelentkező emésztési zavarokat. A krónikus betegségben szenvedők, a cukorbetegséggel, magas vérnyomással vagy a daganatos betegséggel küzdők megismerkedhetnek a számukra ajánlott speciális diétákkal. A előadások során kiemelt szerepet kap az időskori táplálkozás és az ehhez kapcsolódó speciális diéták. A szakemberek felhívják a figyelmet az egyoldalú táplálkozás, a vitamin- és mozgáshiány veszélyeire. A jelenlévő érdeklődők a helyszínen ellenőriztethetik vércukorszintjüket és az előadások után lehetőség lesz személyes konzultációkra is.