-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Drámák, bábszínház és bűvészműsor - Márciusban is számos előadással várja nézőit az Igéző
Március 10-én, pénteken 19 órától Slawomir Mrozek Emigránsok című művét adják elő a Szabad Színház színészei. A drámában két, saját döntése nyomán emigrációban élő fiatal életébe kaphatnak bepillantást a nézők.

Március 12-én, vasárnap 11 órától könnyedebb témával jön a Kereplő Bábszínház, akik a gyerekeknek szóló Nap, a hold és a csillagok megszabadítása című bábművel készülnek.
Március 17-én, pénteken 19 órától az Örökség csoport, Schwechtje Mihály azonos cím dármáját láthatják az színház szerelmesei az Igézőben.
Március 18-án, szombaton 19.00 órától látható a Mesteremberek második márciusi előadása, majd március 19-én, vasárnap 11.00 órától az Igézőben rendszeresen fellépő Zsiga Edwárd bűvészműsora, az EduShow várja a gyermekeket.
Március 24-én, pénteken 19.00 órától Rainer Lewandowski Ma nincs Hamlet – egy darabka színház című drámája következik. A mű egy színészből lett függönykezelőről szól, aki egy szerencsétlenségnek köszönhetően a függöny másik oldalára, a háttérbe szorul. A gyermekek ezen a hétvégén, március 26-án, vasárnap 11.00 órától a Süni és a Csodabogyó bábszínházi előadáson szórakozhatnak.
Március utolsó napján, 31-én, pénteken 19.00 órától újra színpadon a Szabad Színház Pánik című feketekomédiája. A feketekomédiában a férfiak párkapcsolati, magánéleti és munkahelyi problémáit mutatják be.
Az egyes előadásokra érdemes előre jegyet foglalni az Igéző facebook oldalán, a 06 22/790-758-s telefonszámon, vagy a igezo2014@gmail.com email címen! Az előadásokkal kapcsolatos további részletekért pedig érdemes az Igéző közösségi oldalán böngészni.