-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Dr. Lukácsy József, a Vörösmarty Társaság alelnöke volt az Öreghegyi Disputa vendége
„Évtizedek óta szokásommá vált, hogy járom a vidéket és beszélgetek az emberekkel, jegyzeteket készítek, hogy egyszer majd lesz belőle valami…
Nyolcadikos koromban kaptam az első riportermagnómat Fitz Jenőtől.
Marosvásárhelyi vagyok és annak idején a Marosszék falvait kezdtem járni és ott beszélgettem gazdaemberekkel. Akkoriban a falvakban még nem volt áram; petróleumlámpa mellett beszélgettünk.
Ezeket a beszélgetéseket összegyűjtöttem, de egy alkalommal - amikor éppen Szatmárnémetiben tartózkodtam - Marosvásárhelyen elterjedt a hír, hogy ellenőrzések, házkutatások lesznek, különös tekintettel az értelmiségiekre. Édesapám a kettes számú belgyógyászat helyettes vezetője volt, az egyetemen tanított és ekkor nagyon megijedt: a kazettáimat dupla zacskóba tette, kalapáccsal összetörte és kidobta, valamint az általa veszélyesnek ítélt könyveket elégette. Mindezt egy negyed század múltán vallotta csak be.” - kezdte a történetmesélést a házigazda, Bobory Zoltán kérdéseire válaszolva Dr. Lukácsy József.
„Székesfehérvár az egyetlen megyei jogú város, amely már huszadik esztendeje otthont ad a határon túli magyar írók konferenciájának, ez egy nagyon jelentős évforduló.
Ezek az alkalmak nagyon sokat jelentenek a határon túli magyar íróknak; nagyon komoly nevek, nagyon komoly szerzők fordultak meg itt az elmúlt évtizedek alatt, elég ha Láng Gusztáv, Ferenczes István, Sebestyén-Spielmann Mihály, Lászlóffy Aladár, Vári Fábián László vagy Tari István nevét említem.
A határon túli lapokban, közéleti, egyházi, irodalmi kiadványokban a találkozót követő hetekben mindennek komoly visszhangja van: a vendégek hazamennek, élményeiket megírják, nyilatkozatokat adnak, ebből keletkezik egy kis turbulencia, - a szó nemes értelmében - ami pezsgést okoz az ottani olvasóközönségben.” - zárta gondolatait a Vörösmarty Társaság alelnöke.
Az eseményen részt vett Östör Annamária, önkormányzati képviselő is.