Dr. Lukácsy József, a Vörösmarty Társaság alelnöke lesz az Öreghegyi Disputa vendége

Október 22-én, kedden 18 órakor Dr. Lukácsy József lesz az Öreghegyi Disputa vendége, az Öreghyegy Közösségi Házban. A Vörösmarty Társaság alelnökével Bobory Zoltán beszélget, az eseményre a belépés díjtalan, szeretettel várják az érdeklődőket.
2019.10.20. 10:00 |

Kultúra

  1. Hetvenedik előadásához érkezett a Pál utcai fiúk a Vörösmarty Színházban

    A Pál utcai fiúk  2019. november 15-i, pénteki első előadása elérte a 70. előadásszámot! A kerek előadásszám alkalmából a délutáni darab végén Szikora János igazgató a produkció pillanatképeit tartalmazó tortával köszöntötte az alkotókat. 

    2019.11.16.
  2. Szent István emlékek Rómában-fotókiállítás és filmvetítés a Nyitrai úti Közösségi Házban

    Bemutatják a Szent István emlékek Rómában című dokumentumfilmet és fotókiállítást a Nyitrai úti Közösségi Házban. Simon Erika, fotóriporter alkotásait november 17-től, vasárnaptól láthatja a közönség, míg Vakler Lajos rendező-szerkesztő filmjét november 19-én, kedden 18 órától vetítik le.

    2019.11.15.
  3. Kelemen István színművész lesz az Öreghegyi Disputa vendége kedden

    November 19-én, kedden 18 órától folytatódik az Öreghegyi Disputa sorozata; Bobory Zoltán, a Vörösmarty Társaság elnöke ezúttal Kelemen István színművésszel beszélget. Szeretettel várják az érdeklődőket, a programra a belépés díjtalan.

    2019.11.15.
  4. Családi balett - Diótörő a Székesfehérvári Balett Színháztól

    Decemberben többször is láthatjuk a Diótörőt a Székesfehérvári Balett Színház előadásában. A Diótörő című családi balett, amelyet Csajkovszkij muzsikájával, de a balett klasszikus verziójától eltérő módon állít színpadra Egerházi Attila Harangozó-díjas koreográfus, az intézmény igazgatója. A nagyívű, a teljes társulatot kettős szereposztásban felvonultató táncszínházi művel minden korosztályt igyekeznek megszólítani.

    2019.11.15.

Balett

Eseménynaptár

2019. November
h
K
Sze
Cs
P
Szo
V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1

Székesfehérvár Topotéka